2018. szeptember 5-én Kiskunfélegyházán ünnepélyesen letettük a  fenntartásunkban működő Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium új épületének alapkövét. Az új épületben a következő tanévtől az alsó tagozatosok (8 osztály) tanulhatnak majd.

Cikk és képek az infokiskunfelegyhaza.hu-n 

Cikk és képek a Félegyházi Közlönyben

Cikk és képek a baon.hu-n

 

Mindák József intézményvezető ünnepi köszöntője:

Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.

Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. 

/127. zsoltár (1.)/

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm ünnepélyünkön megjelent kedves vendégeinket. Kiemelt tisztelettel és szeretettel köszöntöm a fenntartónk, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának megjelent tagjait, a kedves nővéreket, külön tisztelettel köszöntöm Dávid Bernadette általános főnöknőt, Csatlós M. Ilona nővért, Romuálda nővért, Mónika nővért, Bernárda nővért, Anna nővért, Klára nővért, Orsolya nővért.

Szintén kiemelt tisztelettel köszöntöm városunk elöljáróit: Csányi József polgármester urat, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester urakat,.

Tisztelettel köszöntöm a kivitelező, az ELŐ-SZER képviseletében megjelent Seres József ügyvezető, Seres Tibor ügyvezető helyettes és Máriás Ferenc műszaki vezető urakat, Riskó Zoltán projektvezető urat, Csabai Csaba műszaki ellenőr urat;

Köszöntöm a sajtó képviseletében megjelenteket: MTVA, Petőfi Népe, Rádió Smile, Félegyházi Közlöny, Infófélegyháza képviseletében megjelent hölgyeket és urakat.

Tisztelettel köszöntöm vezetőtársaimat: Petyovszkiné K. Margit általános iskolánk tagintézmény-vezetőjét, Kiss László Zoltánné gazdasági vezetőnket.

Ünnep ez a mai, hiszen talán csak merész álmainkban jöhetett elő, hogy a gyermekeink egyszer tágasabb udvarban, modern új iskolaépületben tölthetik jellemüket és tudásukat fejlesztő mindennapjaikat. Ma mégis itt állhatunk, hiszen a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium Móra Ferenc Általános Iskolája új épületének alapkőletétele valósulhat meg. Nehéz szavakba önteni ennek az örömnek a hatását, szerepét, jelentőségét, hiszen napjainkban – amikor értékválságokat tapasztalhatunk, mégis a lelkünk mélyén biztos ponthoz kötődünk. Ahogy a Zsoltárok könyvében is olvashatjuk: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” Jó az Úrban bizakodni, mert Ő tudja, hogy mire van szükségünk, és segít a szorongatások idején is. Fenntartónk Isten szolgálatában állva nagyon jó és bölcs gazdaként nyújtott segítő kezet, amikor felmerült annak az igénye és szükségessége, hogy iskolánk épületkomplexuma bővítésre kerüljön. Hálásak vagyunk ezért, hiszen tudjuk, hogy gyermektanulóink, alsós évfolyamaink számára egy kis sziget lesz ez, ahol egészségesen, biztonságosan tudnak majd fejlődni, ahol mosolyuk, derűjük, vidámságuk hivatásunkat fogja továbbra is erősíteni. Köszönjük fenntartónknak, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának, hogy ez a cél a mai napon elindulhat, és reményeink szerint 1 év múlva derűs gyermekarcok fogják bearanyozni az Alföld szívében, Kiskunfélegyházán megépülő iskolaudvarunkat. Köszönetemet fejezem ki a városvezetésnek, Csányi József polgármester úrnak, valamint Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester uraknak az eddigi együttműködést, reménykedve abban, hogy a továbbiakban is számíthatunk Önökre. Köszönöm az ELŐ-SZER Kft. vezetőségének is, hogy vállalkozott erre a nagy és nemes feladatra. Köszönöm Riskó Zoltán projektvezető és Csabai Csaba műszaki ellenőr uraknak az eddigi és az ezt követő szakmai munkát, köszönetemet fejezem ki Bakos Ferenc úrnak, aki a közbeszerzési eljárást vezette.

Tisztelt vendégeink! Hálánkat köszönetünket folytatni szeretném – reményeim szerint kevesebb, mint egy év múlva, az átadási ünnepélyen. Most inkább ünnepélyünk fokozása céljából átadom a szót tanulóinknak. Még egyszer köszönöm, hogy megtisztelték jelenlétükkel ünnepélyünket.

 

Dávid M. Bernadette nővér, általános főnöknő ünnepi beszéde:

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Vendégeinket és minden kedves Ünneplőt!

Az ünnep és az öröm napja a mai nap, mind a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek, mind a Kiskunfélegyháziak életében. „Aki nem tud ünnepelni, az igazából nem tud élni.” -mondja a közmondás. Ünnepelni azt jelenti, hogy tudunk élni, és tudunk szeretni. Az emberiség mindig tudott, és szeretett is ünnepelni, és nincs annál szebb dolog, mint az együtt ünneplés.

Minek örülünk igazából, mit ünneplünk ma? Egy betontömeg mélybe helyezését?   Nem!

Ünneplésünk oka:

– az elmúlt években jól végzett munka megbecsülése,

– a tanítás magas színvonalának elismerése,

– a keresztény értékek mellett való elköteleződés.

Az imént felsorolt, felelősségteljes munka, és a katolikus iskola kisugárzása tette híressé és vonzóvá nemcsak a kiskunfélegyházi emberek, hanem a környék lakói számára is a Constantinumot, olyannyira, hogy növelni kell a férőhelyek számát. Ezért van ma az alapkőletétel.

Nagy örömmel tölt el bennünket, és ünneplésre serkent az a nagyfokú bizalom is, melyet a város és a könnyező települések lakói tanúsítanak iskolánk felé. Külön öröm, hogy a bizalom nemcsak azok részéről érkezik, akik hívők és hozzánk közel állnak, hanem azok részéről is, akik távolabbról szemlélik tevékenységünket. Sokan és sokféleképpen tapasztalják meg, hogy a Constantinum diákjának lenni jó!

Ünneplésünk úgy lesz teljes, ha megemlékezünk azokról a szerzetesnővérekről, akik előttünk jártak az iskolaépítésben és a tanítás szolgálatában. Amikor 1908-ban letelepedtek itt a Kalocsai Iskolanővérek, akkor nem sejthették még, hogy a szárba szökkenő hajtást, és a százszoros termést hozó nevelést négy évtized múlva eltiporják, megszüntetve a szerzetesi közösséget és államosítva az iskolát. De Isten művét és akaratát az emberi erő és rosszakarat nem tudja meghiúsítani. Újabb négy évtized után Nagy-Pál Mária Consummata nővér és Csitos Ágnes, M Antonella nővér, újraindították a Constantinumot, Kiskunfélegyháza neves iskoláját. E tettükben megvalósították Kossuth Lajos gondolatát: „Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni!”  Nővéreinknek volt bátorsága és hatalmas lelki ereje újra kezdeni, mert tisztában voltak azzal, hogy a katolikus iskola nem csak tudást ad, hanem a tudás forrására is rámutat: Minden tudásnak és jónak forrása Isten maga.

A gyerekek hitük alapjait elsősorban a családban, majd a katolikus iskolában sajátíthatják el. „A hit szárnyain kell magasba emelni a tudást” -mondta Szent II. János Pál pápa. Hogy ezt a gondolatot mindinkább meg tudjuk valósítani, szükségünk van egy újabb iskolarész építésére, mivel a Constantinumot már kinőttük.

 Tréfásan azt is mondhatnám: hogy itt Félegyházán, a Constantinum környékén, ahol, felszabadult egy épület vagy egy porta megüresedik, ott a Kalocsai Nővérek építkezésbe, kezdenek.

A mai alapkőletétel bátorságra vall, az iskola történetének folytatását jelenti, mert mi, a Kalocsai Iskolanővérek reményteljesen nézünk a jövőbe. Bízunk abban, hogy a nálunk végzett diákjainkból nőnek fel a keresztény édesanyák és édesapák, – s ezzel megvalósítjuk az alapítóink szándékát is.

Ez az új épület a legkisebbeknek, az alsó tagozatosaknak épül. A főépülettől elválasztó utcányi távolság semmiféle akadályt nem jelent. A közösséget nem a téglák és beton elemek közelsége, hanem az iskola szellemisége, a gyerekek mosolya és huncutságai, és nem utolsósorban a pedagógusok, és az intézményben, dolgozók hite és jó példája tartja össze.

Miért fontos a katolikus iskolák jelenléte és bővítése?

Mert itt tanulja meg a gyermek a szolidaritást, a nagylelkűséget és a remény értékeit, amelyek a Jézus Krisztusban való hitünkből erednek. Itt kap megerősítést, hogy az Isten a mi szerető Mennyei Atyánk, aki gondoskodik minden egyes gyermekéről és szeretettel veszi körül gyengeségei, és csínytevései ellenére. Az a Gondviselő Isten, aki nem menti meg az élet nehézségeitől, de erőt és bátorságot ad minden helyzetben.

Tudjuk, hogy „hiába virraszt, hiába fárad az ember, ha az Úr nem építi a házat”, ezért kérjük Krisztust, aki a mi emberi létünk, az Egyház és a reményünk szegletköve, áldja meg bőségesen ezt az új épületet és bennünket, akik részesei vagyunk ennek a munkának, és engedje meg, hogy mindig hálásak legyünk azért, hogy részesei lehetünk teremtő művének folytatásában.