"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Szerző: klaranover 2 / 35 oldal

Lengyelországi kirándulás 2021. ősz

A Constantinum diákjai a Waczław Felczak Alapítvány pályázatán lengyelországi kirándulást nyertek. 2021. október 9-12-ig Krakkóban, Auschwitzben, Wieliczkában és Zakopánéban jártak. Az alábbiakban Klára nővér beszámolóját olvashatják:

Régóta célunk a constis diákok megismertetése a lengyel kultúrával, a lengyel–magyar barátság eszméjével, a két ország közötti történelmi kapcsolatokkal, valamint a Lengyelországról szóló ismereteik bővítése a diákok saját személyes élményein keresztül. Az elmúlt évtizedben sikerült testvériskolai kapcsolatokat kiépítenünk két lengyel iskolával is, melynek keretében évente egy-egy hetet töltöttek el a diákok egymás országaiban, családoknál elhelyezve (de közös programokkal), hogy az angol – mint közös nyelv – gyakorlását is elősegítsük. Sajnos a járványhelyzet miatt az elmúlt két tanévben ezt nem tudtuk megvalósítani. A 2021-22-es tanévben se láttuk biztosítottnak a lengyel-magyar barátságnak a korábbi formában való építését, ezért más lehetőséget kerestünk, pályáztunk kirándulásra.

Nagyon vártuk az eredményhirdetést. Hiányzott Lengyelország. Örvendeztünk, amikor kiderült, hogy nyertünk a pályázaton. Azt beszéltük meg, hogy – félve a vírusjárvány terjedése miatti esetleges korlátozásoktól – a létező legkorábbi időpontban szeretnénk utazni. A Rozetta Tours-ra bíztuk a szervezést, és nem csalódtunk bennük. Idegenvezetőnk, aki az egész úton velünk volt, Farkas Róbert volt.

A lengyel határt átlépve volt egy nagyobb pihenőnk, mert az úthasználati szabályok változása a buszoknál adminisztrációs bonyodalommal járt. Amíg az illetékesek ezt intézték, mi boldog örömmel néztünk szét a vendéglő udvarán, megcsodáltuk a fából faragott szobrokat, pl. a medvét, aztán átpártoltunk az igazi állatokhoz. Néztük, ahogy a bivalyok békésen táplálkoztak az etetőkből.

Krakkó határában lefényképezkedtünk a várostáblánál – csak utána vettük észre, hogy a csoportkép sikerült, de a leglényegesebb része, a KRAKKÓ felirat lemaradt 🙁  Szállásunkon 3 fogásos vacsorával vigasztalódtunk, majd a fárasztó út után igazán rendes társaságként hamar nyugovóra tértünk.

Katolikus iskola lévén fontosnak tartjuk a hit erősítését is, és a vallását gyakorló Lengyelország gyönyörű templomaiban erre lehetőség van. Vasárnap reggeliztünk szállásunk, a Hotel Rok éttermében,  majd 9 órakor szentmisén vettünk részt a Mária templomban Krakkó központjában. Sajnos a szárnyasoltár nem volt kinyitva, de a templom így is gyönyörű volt.

11 órától a Wieliczkai Sóbányát tekintettük meg helyi idegenvezetővel magyar nyelven, fülhallgatóval. A sóbányában Szent Kinga (IV. Béla királyunk lánya) sószobrával találkozhattunk. A szoborcsoport azt a jelenetet ábrázolja, amikor átnyújtják Szt. Kingának a gyűrűt, amit a wieliczkai bányában találtak, pedig a máramarosi sóbányában dobta el.
Pihenő és ebédszünet után Krakkói városnézésben volt részünk, idegenvezetővel,  magyar nyelven.  A Wawel
Katedrálisában meglátogattuk Szent Hedvig (Nagy Lajos királyunk leánya) sírját, megnéztük I. Ulászló magyar király szarkofágját, az altemplomban a királysírokat, valamint Báthory István síremlékét. A toronyban a Zsigmond harangnál is jártunk.

Vacsoránk a Hotel Rok éttermében várt minket.

Hétfőn reggeli után a híres Łagiewniki Isteni Irgalmasság Bazilikájába zarándokoltunk, ahol természetesen megcsodáltuk a magyar és lengyel szentek kápolnáját is. A magyar vonatkozású, de lengyel kötődésű szentek életútjának életszerű megismerése elősegítette a hittani ismeretek befogadását, illetve a hittan és a történelem érettségin is szerepelnek olyan tételek, amelyek ismeretanyagához utazásunk nagyban hozzájárult. Igazi meglepetésként Szent Fausztyna nővér szerzetesi szobáját egy kint élő magyar nővér mutatta meg nekünk, és lenyűgöző lelkesedéssel mesélt nekünk Fausztyna nővérről. Délután továbbutaztunk Oswiecimbe. 14,20-tól az Asuchwitzi Tábormúzeumot tekintettük meg helyi idegenvezetővel magyar nyelven, fülhallgatóval. Auschwitzban és Birkenauban nehéz volt szembesülnünk az ottani borzalmak tényével. Más a történelemmel a könyvekben, és más a valóságban, tárgyszerűen találkozni… Sajnos a járvány miatt sajátos szabályok voltak, így nem láthattuk Szent Maximilian Kolbe atya emléktábláját. Birkenauban, a síneken van egy vagon, amely a magyar történelem emléke, feliratát lefényképeztük. A fordítás: „1944 tavaszán és nyarán ehhez a marhavagonhoz hasonló, emberekkel telezsúfolt vasúti kocsikban mintegy 100 alkalommal indított szerelvénnyel több mint 400.000 zsidó férfit, nőt és gyermeket deportáltak Magyarországról. A vonat utasait a megérkezés után azonnal megsemmisítették a gázkamrákban.”

A program végeztével visszautaztunk Krakkóba, és  vacsorával fejeztük be a napot.

Kedden reggeli után rögtön Zakopanet vettük célba.  Útközben idegenvezetőnk segítségével a II. világháborúban a Budapest – Varsó összeköttetést lehetővé tevő Tátrai Futárok hősiességéről részletes ismereteket szereztünk. Kb. 10 órakor indultunk Zakopaneban városnéző sétára. A Krupówki sétálóutcát a Sajtpiacot nem hagyhattuk ki, mint ahogy az utunkat támogató Waczlaw Felczak Alapítvány névadójának emléktáblájánál való tiszteletadást sem. Az Öreg temetőben fejet hajtunk a futárok emléktáblája előtt. A szabadidőt mindenki szabadon használhatta fel, pl. ebédelhettünk lengyel finomságokat tetszésünk szerint. Kis időre megálltunk a Fatimai Szent Szűz templománál is. 13 órakor indultunk haza.  Este magyar és katolikus identitásunkban megerősödve, élményekkel tele, sajtokkal és tejkaramellával megrakodva érkeztünk Kiskunfélegyházára. Egy barátságos néppel való megismerkedés emlékét őrizzük szívünkben.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy ez az élménydús utazás létrejöhetett.

Továbbiak: https://constantinum.hu/palyazatok/2021-evi-polonica-varietas-palyazat/

A Constantinum tanévnyitó dolgozói programja 2021. aug.

Kiskunfélegyházi intézményünknek, a Constantinumnak az Egyházi közösségi célú programok támogatása nevű (EKCP-KP-1-2021) pályázaton nyert támogatásból megvalósult programja

Magyarország Kormánya nemzetünk szellemi és lelki megújulásában kiemelt partnerként tekint az egyházakra, melyek egyedülálló szolgálatukkal fontos szerepet töltenek be a társadalom életében. A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága tett közzé felhívást, hogy felmérje azon támogatási igényeket, amelyek a 2021. költségvetési év során az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósításához szükségesek. A támogatás célja a közösségépítést, közösségi nevelést szolgáló, valamint egyéb hitéleti programok támogatása volt. A Constantinum 400 ezer Ft-ot nyert, önerőként még további összeget is biztosított az alábbi program megvalósulásához. A támogatás nagy segítséget jelentett intézményünk közösségépítő tevékenységéhez.

A Constantinum dolgozói az épületek adottságai következtében ritkán találkoznak teljes létszámban egymással. Ezért fontosnak tartjuk, hogy időközönként legyen lehetőségük egymás jobb megismerésére. Ezen belül külön figyelmet fordítunk arra, hogy az általában a tanévek elején nagyobb számban megjelenő új dolgozók könnyen és hamar beilleszkedjenek a dolgozói közösségbe. A nagyrészt pályázati támogatásból megvalósított évindító dolgozói nap ezeknek a céloknak a megvalósítását szolgálta.

A 2020/21-es tanév nyitásaként 2021. augusztus 30-án az intézmény saját dolgozóinak közösségépítő programot tervezett Szarvasra. A lelki programon kívül a helyi arborétumban teremtésvédelmi szemléletüket erősítendő szabadtéri feladatokat teljesítettek, miközben botanikai ismereteiket is bővítették. A Mini Magyarország Makettpark segítségével meglátogatták hazánk sok nevezetességét. Alternatív program keretében sétahajózásra és kiszabadulós játékra is lehetőségük volt. A közös étkezés is erősítette bennük az összetartozás érzését.

Kiskunfélegyházi iskolánk érettségiző osztályai 2021-ben

Gratulálunk a 12.D-seknek!

A 12.A, B és C osztályok képei feltöltés alatt.

 

 

Teofila nővér az Örök Hazába költözött

Tóth Erzsébet M. Teofila nővér 2021. április 10-én az örök életre készülve, szentségekkel megerősítve hunyt el a csepeli Szent József Otthonban.

Hisszük és reméljük, hogy Teofila nővér tovább él abban a végtelen boldogságban, amit Isten az őt szeretőknek készít.

Engesztelő szentmise a kalocsai Zárdatemplomban (Asztrik tér 3.) 2021. július 2-án 11 órakor lesz érte, ezt követően hamvait a Zárdatemplom urnatemetőjében helyezzük örök nyugalomra.

https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet/elhunyt-toth-erzsebet-m-teofila-iskolanover

 

Kiskunfélegyházi nővéreink adventi és karácsonyi kalandozásai 2020-ban

2 / 35 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén