Kalocsai Iskolanővérek

"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Kalocsai Iskolanővérek - "Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Alapkőletétel Kiskunfélegyházán

2018. szeptember 5-én Kiskunfélegyházán ünnepélyesen letettük a  fenntartásunkban működő Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium új épületének alapkövét. Az új épületben a következő tanévtől az alsó tagozatosok (8 osztály) tanulhatnak majd.

Cikk és képek az infokiskunfelegyhaza.hu-n 

Cikk és képek a Félegyházi Közlönyben

Cikk és képek a baon.hu-n

 

Mindák József intézményvezető ünnepi köszöntője:

Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.

Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte. 

/127. zsoltár (1.)/

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm ünnepélyünkön megjelent kedves vendégeinket. Kiemelt tisztelettel és szeretettel köszöntöm a fenntartónk, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának megjelent tagjait, a kedves nővéreket, külön tisztelettel köszöntöm Dávid Bernadette általános főnöknőt, Csatlós M. Ilona nővért, Romuálda nővért, Mónika nővért, Bernárda nővért, Anna nővért, Klára nővért, Orsolya nővért.

Szintén kiemelt tisztelettel köszöntöm városunk elöljáróit: Csányi József polgármester urat, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester urakat,.

Tisztelettel köszöntöm a kivitelező, az ELŐ-SZER képviseletében megjelent Seres József ügyvezető, Seres Tibor ügyvezető helyettes és Máriás Ferenc műszaki vezető urakat, Riskó Zoltán projektvezető urat, Csabai Csaba műszaki ellenőr urat;

Köszöntöm a sajtó képviseletében megjelenteket: MTVA, Petőfi Népe, Rádió Smile, Félegyházi Közlöny, Infófélegyháza képviseletében megjelent hölgyeket és urakat.

Tisztelettel köszöntöm vezetőtársaimat: Petyovszkiné K. Margit általános iskolánk tagintézmény-vezetőjét, Kiss László Zoltánné gazdasági vezetőnket.

Ünnep ez a mai, hiszen talán csak merész álmainkban jöhetett elő, hogy a gyermekeink egyszer tágasabb udvarban, modern új iskolaépületben tölthetik jellemüket és tudásukat fejlesztő mindennapjaikat. Ma mégis itt állhatunk, hiszen a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium Móra Ferenc Általános Iskolája új épületének alapkőletétele valósulhat meg. Nehéz szavakba önteni ennek az örömnek a hatását, szerepét, jelentőségét, hiszen napjainkban – amikor értékválságokat tapasztalhatunk, mégis a lelkünk mélyén biztos ponthoz kötődünk. Ahogy a Zsoltárok könyvében is olvashatjuk: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” Jó az Úrban bizakodni, mert Ő tudja, hogy mire van szükségünk, és segít a szorongatások idején is. Fenntartónk Isten szolgálatában állva nagyon jó és bölcs gazdaként nyújtott segítő kezet, amikor felmerült annak az igénye és szükségessége, hogy iskolánk épületkomplexuma bővítésre kerüljön. Hálásak vagyunk ezért, hiszen tudjuk, hogy gyermektanulóink, alsós évfolyamaink számára egy kis sziget lesz ez, ahol egészségesen, biztonságosan tudnak majd fejlődni, ahol mosolyuk, derűjük, vidámságuk hivatásunkat fogja továbbra is erősíteni. Köszönjük fenntartónknak, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának, hogy ez a cél a mai napon elindulhat, és reményeink szerint 1 év múlva derűs gyermekarcok fogják bearanyozni az Alföld szívében, Kiskunfélegyházán megépülő iskolaudvarunkat. Köszönetemet fejezem ki a városvezetésnek, Csányi József polgármester úrnak, valamint Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester uraknak az eddigi együttműködést, reménykedve abban, hogy a továbbiakban is számíthatunk Önökre. Köszönöm az ELŐ-SZER Kft. vezetőségének is, hogy vállalkozott erre a nagy és nemes feladatra. Köszönöm Riskó Zoltán projektvezető és Csabai Csaba műszaki ellenőr uraknak az eddigi és az ezt követő szakmai munkát, köszönetemet fejezem ki Bakos Ferenc úrnak, aki a közbeszerzési eljárást vezette.

Tisztelt vendégeink! Hálánkat köszönetünket folytatni szeretném – reményeim szerint kevesebb, mint egy év múlva, az átadási ünnepélyen. Most inkább ünnepélyünk fokozása céljából átadom a szót tanulóinknak. Még egyszer köszönöm, hogy megtisztelték jelenlétükkel ünnepélyünket.

 

Dávid M. Bernadette nővér, általános főnöknő ünnepi beszéde:

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Vendégeinket és minden kedves Ünneplőt!

Az ünnep és az öröm napja a mai nap, mind a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek, mind a Kiskunfélegyháziak életében. „Aki nem tud ünnepelni, az igazából nem tud élni.” -mondja a közmondás. Ünnepelni azt jelenti, hogy tudunk élni, és tudunk szeretni. Az emberiség mindig tudott, és szeretett is ünnepelni, és nincs annál szebb dolog, mint az együtt ünneplés.

Minek örülünk igazából, mit ünneplünk ma? Egy betontömeg mélybe helyezését?   Nem!

Ünneplésünk oka:

– az elmúlt években jól végzett munka megbecsülése,

– a tanítás magas színvonalának elismerése,

– a keresztény értékek mellett való elköteleződés.

Az imént felsorolt, felelősségteljes munka, és a katolikus iskola kisugárzása tette híressé és vonzóvá nemcsak a kiskunfélegyházi emberek, hanem a környék lakói számára is a Constantinumot, olyannyira, hogy növelni kell a férőhelyek számát. Ezért van ma az alapkőletétel.

Nagy örömmel tölt el bennünket, és ünneplésre serkent az a nagyfokú bizalom is, melyet a város és a könnyező települések lakói tanúsítanak iskolánk felé. Külön öröm, hogy a bizalom nemcsak azok részéről érkezik, akik hívők és hozzánk közel állnak, hanem azok részéről is, akik távolabbról szemlélik tevékenységünket. Sokan és sokféleképpen tapasztalják meg, hogy a Constantinum diákjának lenni jó!

Ünneplésünk úgy lesz teljes, ha megemlékezünk azokról a szerzetesnővérekről, akik előttünk jártak az iskolaépítésben és a tanítás szolgálatában. Amikor 1908-ban letelepedtek itt a Kalocsai Iskolanővérek, akkor nem sejthették még, hogy a szárba szökkenő hajtást, és a százszoros termést hozó nevelést négy évtized múlva eltiporják, megszüntetve a szerzetesi közösséget és államosítva az iskolát. De Isten művét és akaratát az emberi erő és rosszakarat nem tudja meghiúsítani. Újabb négy évtized után Nagy-Pál Mária Consummata nővér és Csitos Ágnes, M Antonella nővér, újraindították a Constantinumot, Kiskunfélegyháza neves iskoláját. E tettükben megvalósították Kossuth Lajos gondolatát: „Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni!”  Nővéreinknek volt bátorsága és hatalmas lelki ereje újra kezdeni, mert tisztában voltak azzal, hogy a katolikus iskola nem csak tudást ad, hanem a tudás forrására is rámutat: Minden tudásnak és jónak forrása Isten maga.

A gyerekek hitük alapjait elsősorban a családban, majd a katolikus iskolában sajátíthatják el. „A hit szárnyain kell magasba emelni a tudást” -mondta Szent II. János Pál pápa. Hogy ezt a gondolatot mindinkább meg tudjuk valósítani, szükségünk van egy újabb iskolarész építésére, mivel a Constantinumot már kinőttük.

 Tréfásan azt is mondhatnám: hogy itt Félegyházán, a Constantinum környékén, ahol, felszabadult egy épület vagy egy porta megüresedik, ott a Kalocsai Nővérek építkezésbe, kezdenek.

A mai alapkőletétel bátorságra vall, az iskola történetének folytatását jelenti, mert mi, a Kalocsai Iskolanővérek reményteljesen nézünk a jövőbe. Bízunk abban, hogy a nálunk végzett diákjainkból nőnek fel a keresztény édesanyák és édesapák, – s ezzel megvalósítjuk az alapítóink szándékát is.

Ez az új épület a legkisebbeknek, az alsó tagozatosaknak épül. A főépülettől elválasztó utcányi távolság semmiféle akadályt nem jelent. A közösséget nem a téglák és beton elemek közelsége, hanem az iskola szellemisége, a gyerekek mosolya és huncutságai, és nem utolsósorban a pedagógusok, és az intézményben, dolgozók hite és jó példája tartja össze.

Miért fontos a katolikus iskolák jelenléte és bővítése?

Mert itt tanulja meg a gyermek a szolidaritást, a nagylelkűséget és a remény értékeit, amelyek a Jézus Krisztusban való hitünkből erednek. Itt kap megerősítést, hogy az Isten a mi szerető Mennyei Atyánk, aki gondoskodik minden egyes gyermekéről és szeretettel veszi körül gyengeségei, és csínytevései ellenére. Az a Gondviselő Isten, aki nem menti meg az élet nehézségeitől, de erőt és bátorságot ad minden helyzetben.

Tudjuk, hogy „hiába virraszt, hiába fárad az ember, ha az Úr nem építi a házat”, ezért kérjük Krisztust, aki a mi emberi létünk, az Egyház és a reményünk szegletköve, áldja meg bőségesen ezt az új épületet és bennünket, akik részesei vagyunk ennek a munkának, és engedje meg, hogy mindig hálásak legyünk azért, hogy részesei lehetünk teremtő művének folytatásában.

 

Rendi lelkigyakorlat Bükkszentkereszten 2018

Rendi lelkigyakorlatunkat 2018 júliusában Bükkszentkereszten tartottuk, vezetőnk Dr. Puskás Attila atya volt. Képek az eseményekről:

Vilma nővér elhunyt

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva és a feltámadás reményébe vetett hittel tudatjuk, hogy

Szilágyi Vilma M. Vilma kalocsai iskolanővér

életének 92., szent fogadalmának 25. évében az isteni Jegyes hívására

2018. február 8-án az Örök Hazába költözött.

Érte bemutatott engesztelő szentmise Budapesten a Krisztus Király Kápolnában (VIII. Reviczky Gy. u. 9.),

2018. március 8-án (csütörtökön) 15.00 órakor lesz,

majd ezt követően hamvait a templom urnafülkéjében helyezzük örök nyugalomra.

Gyászjelentés:

 

 

 

 

 

Szilágyi Vilma Mária Vilma nővér

1926. november 25-én Budapesten született, a VIII. kerületben és itt járt iskolába. Szülei siketek voltak. Egy húga volt, Izabella nővér. Fiatalon, titokban léptek be testvérével a Szent József Családja szerzetesközösségbe. Vilma nővér 1942 és 1949 között a Szív újság főszerkesztője mellett titkári feladatokat látott el. A szétszóratás után egy ideig egy cipőgyárban dolgozott, majd a Villamos Automatika Intézetben okleveles árszakértőként. 1951-ben tettek titokban első fogadalmat. Szüleikkel éltek és munka után szeretetből eljártak többgyermekes családokhoz a házimunkában segíteni és hittant tanítani a gyerekeknek.

A Ward Mária Hitoktatóképzőben szereztek hitoktatói képesítést.

A ’60-as években szüleik siket barátai összefogtak, hogy hitoktatást és lelki beszélgetést szervezzenek rendszeresen otthon, a családban.  Egy évben kétszer egy pap rövid beszédet tartott nekik, amit Izabella és Vilma tolmácsoltak. Így kezdték szolgálatukat a hallássérültekkel. „Hallhatóvá” tették számukra Isten Igéjét.

1972 decemberétől Budapesten, később több vidéki városban is lehetőség nyílt arra, hogy hallássérültek számára külön szentmise legyen. Vilma nővérék még idős korukban is rendszeresen elutaztak a vidéki városokba is, hogy szentmiséken tolmácsoljanak, segítsenek a siketek hitoktatásában. A siket és nagyothallók iskolájában, valamint a halmozottan fogyatékosok iskolájában évekig hitoktattak, mellette felnőttekkel is foglakoztak. Előkészítették őket a szentségek vételéhez. Minden egyházi szertartáson tolmácsoltak, ahová hívták őket. Közösségi programokat, zarándoklatokat szerveztek siketeknek. Európa nagy kegyhelyeinek többségét bejárták, Rómába és a Szentföldre is eljutottak. Összeállították és kiadták havonta a Hallássérült Hívek Hírlapját, tolmácsoltak bármely ügyintézés esetén.

Vilma nővér 1981-ben ment nyugdíjba, ezután a Katolikus Egyház Szeretetszolgálatánál dolgozott. Kapcsolatba kerültek a kalocsai iskolanővérekkel, és 1990-ben Consummata nővér hívására átjöttek a világi rendbe, majd 1992-ben végleg beköltöztek a Mária u-i rendházba, magukra öltötték a szerzetesi ruhát és tovább teljesítették sajátos hivatásukat, a hallássérült-pasztorációt.

1996-ban tettek örök fogadalmat. Vilma nővér amikor már kora és különféle betegségei miatt a hallássérült pasztorációban nem tudott aktívan részt venni, a Mária utcai Szent Szív Otthonban a betegágyban fekvőket áldoztatta, beszélgetett velük és több időt töltött a kápolnában. Mindig segítőkész, szolgálatot vállaló nővér volt. Türelemmel viselte a betegségével járó nehézségeket (cukorbetegség, egyre gyengülő látás és hallás). A Teremtő Isten nem várta meg teljes elgyengülését, váratlanul magához szólította őt.

Klavéria nővér kapta a Szent Erzsébet rózsája díjat

Tizennyolcadik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök ajánlása alapján a testület tagjai Kisfalusi M. Klavéria nővért, Társulatunk tagját választották ki. A díjat rendtársaink jelenlétében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, pénteken Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében. 

 

Kisfalusi M. Klavéria imádságos lelkülettel és minden lehetséges eszközzel több mint hét évtizeden át szolgálta egyházát és embertársait. Szeretetszolgálata a Rakaca-völgyben közismert volt, s ezzel hívő nemzedékeket és hátrányos helyzetű családokat egyaránt rendszeresen segített. Aktív szolgálatából visszavonulva már teljesen az imádságnak szenteli napjait.

1924-ben született Viszlón görögkatolikus nagycsalád tagjaként. Gyermekkorára így emlékezik: „Huncut gyerek voltam. Jött egy koldus és kint aludt az istállóban és édesanyám, mikor kiment fejni, beküldte, hogy jöjjön be a házba melegedni. Mi azt hittük gyerekek, hogy el akar bennünket vinni, ezért megfogott engem a nagyobbik testvérem és odavitt eléje, hogy engem vigyen el, mert én vagyok a legelevenebb. Akkor a koldus azt mondta: „Nem viszem most, mert még kicsi, majd eljövök érte, ha nagy lesz.” Húszévesen beléptem a rendbe és ekkor visszaemlékeztem, hogy a koldus személyében maga Jézus hívott.”

„12 éves koromban elszegődtem pesztonkának, a viszlói görögkatolikus parókiára. 5 évig gondoztam a kis gyerekeket és amikor haza akartam menni, a parókus atya kért, hogy ne menjek, mert sírnak a gyerekek utánam. Az egyik kisfiú még iskolába sem akart menni, hogyha én nem megyek vele.”

Klavéria nővér 1940-ben fejezte ki szándékát a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek rendjéhez való csatlakozásra, de a feloszlatás fennálló veszélye miatt csak 1949-ben tett első fogadalmat. 1950-ben a  politikai helyzet, a szétszóratás miatt haza kellett mennie Viszlóra. A szomszéd településen lévő parókiára ment, hogy ott szolgáljon a rakacai egyházközségben, ahonnan a rend titkos találkozóira havonta feljárt Budapestre. Rakaca fontos szerepet töltött be az akkori Miskolci Apostoli Exarchátus életében. M. Klavéria nővér mindig a szolgáló szeretetet valósította meg. 1953-ban tett titokban örökfogadalmat. Miután bátyja, Kisfalusi János került Rakacára parókusnak, folytatta mellette a karitatív munkát és mindenben segítségére volt pap bátyjának.

Titokban tartott hittanórát a gyerekeknek és tanította őket keresztet vetni, imádkozni és görögkatolikus módon köszönni. Ennek az lett az eredménye, hogy bárhol találkozott a gyerekekkel mindegyik kórusban köszönt, „Dicsőség Jézus Krisztusnak!” és vetették a keresztet. Klavéria nővér ekkor azt válaszolta nekik, hogy keresztet a templomban és keresztek előtt szokás vetni, neki elég köszönni. A gyerekek szívében egybeforrt a köszönés és a keresztvetés, ami kifejezi az ő életét.

Fáradhatatlanul sokat dolgozott, mezőgazdasági munkát végzett, hogy amire szükség volt akár templombúcsúk, akár papi találkozók és rekollekciók rendezéséhez, azt megteremtse. Ezek mellett nem hanyagolta el a lelki töltekezést sem. Rendi öltözetét nem viselhette, de mindig hű volt az őt meghívó Istenéhez.

Ápolta a ministráns fiúkban, az általa legszentebbnek tartott papi hivatás magját és ennek vállalására buzdította a falubeli fiúkat. Bátyjával közös példájuk és imádságuk meghallgatásra találtak, hiszen több mint tíz pap került ki szolgálatuk alatt Rakacáról.

Természetes volt, hogy a parókia mindenki számára nyitott, oda betérhettek jó tanácsért, segítségért. Pap bátyja mindenkinek, minden kérvényét – legyen az bármilyen ügy – legépelte és Klavéria nővér vitte a hivatalokba, ahol egy idő után azt kérték, cseréljék le az írógépet, mert feltűnő, hogy minden kérelem ugyanazzal a géppel lett megírva.

A rendszerváltás előtti évtizedekben nem kis veszélyt vállalt buzgó helytállásával. Idős korát újra rendi keretekben tölti a csepeli Szent József otthonban és a Mária utcai rendházban.

Büszkék vagyunk nővérünk példás életére, és köszönjük az elismerést!

Cikk a Magyar Kurírban 1.

Cikk a Magyar Kurírban 2.