Kalocsai Iskolanővérek

"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Kalocsai Iskolanővérek - "Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Akvilina nővér

"A zárdában mindig szerettem lenni, jó volt imádkozni, dolgozni." 

 M. Akvilina nővér

 

    "Bodvarákón születtem, ahol a kalocsai iskolanővérek nyaralója működött. Nagyon szép volt, sok nővér megfordult ott, Kalocsáról, Vecsésről egyaránt. Egy nyáron segítettem ott, amolyan mindenes kifutólány voltam, ott kaptam a hivatást. 

    1941-ben léptem be a kalocsai zárdába, akkor 18 éves voltam. A konyhára tettek kis aspiránsnak. Emlékszem, egyszer az egyik társammal este kilenctől hajnalig az egész konyhát kitakarítottuk, a polcokat is lesúroltuk. A háború miatt két évre haza kellett mennem, mert az oroszok mindent elpusztítottak. 1947-ben öltöztünk be.  1948-ban, az első  fogadalom után egy évet még a konyhán voltam. Mosogattunk, takarítottunk. A zárdában mindig szerettem lenni, jó volt imádkozni, dolgozni. Államosításkor is ott voltam. Az iskolás nővérek a kukoricába mentek dolgozni. 

    1949-ben Hartpusztára kerültem, Németkér mellé Priszcilla, Vita, Pongrácia nővér mellé. Ott elláttuk a plébániát, a veteményeskertet. Dr Miklós Antal volt a plébános. Egy évre rá visszakerültem Kalocsára. Amikor hallani lehetett, hogy elviszik a nővéreket, telefonáltak otthonról, hogy jöjjek haza. Aznap utaztam, amikor a nővéreket éjjel összeszedték. Hartpusztáról nem vitték el őket. 

     Hazakerültem a szüleimhez, otthon voltam egészen 1959-ig, majd Tótszerdahelyen plébánián dolgoztam. Mentem a plébánossal, amerre helyezték. Házvezetőnő voltam, meg a kertet gondoztam. Nem volt a helyzet rózsás, kezdetben csak egy hittanos volt az egész templomban, meg nagyon szegény volt a nagyközség. Azóta kiépült a szomszéd községgel, Molnárival együtt. Onnan Babosdöbrétére mentünk. Csuda rendes népek voltak, bár ők is szegények. Onnan tovább Rigyácra, ugyanazzal a plébánossal. Elkerültünk Vasra, Répceszentgyörgyre, majd Pálpócra 1994-ig, amikor megbetegedett a plébános és meghalt. Hazamentem egy kis időre, mert édesanyám és a testvérem is nagyon beteg lett."

     Akvilina nővér nyugdíjas éveiben Szendrőn a testvérénél segített, majd az újraindulás után mágocsi otthonunkban, végül Budapesten a Mária utcai Szent Szív Szociális Otthonunkban élt nővéreink körében, buzgó imádsággal töltve napjait. Betegségében gondos ápolásban részesült. Megadással viselt rövid, de súlyos betegségben, a szentségekkel megerősítve 2007. június 18-án, 83 éves korában az örök hazába költözött.