Kalocsai Iskolanővérek

"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Kalocsai Iskolanővérek - "Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Eremita nővér

"21 évesen keresztelkedtem meg, azóta is minden évben hálaadó szentmisével ünneplem." 

M. Eremita nővér 

Érsekcsanádi nazarénus családból származom, nyolc éves koromban elhatároztam, hogy ilyen vallású nem akarok lenni. Bajára mentem szolgálni az urakat. Meg sem voltam keresztelve, a bajai cselédlány-körben Perszeveranda nővért kértem meg, hogy legyen a keresztanyám. 21 éves voltam akkor, a többi lány is mind meggyónt, megáldozott velem együtt azon a napon. Június 26-án volt ez, azóta is számon tartom, minden évben hálaadó misét mondatok érte. A keresztmamám készített fel a katekizmusból. Nehéz volt a zárdába lépnem, a szüleim nem akarták, semmit se adtak velem, a nővérek meg azt gondolták, hogy a keresztmama miatt akarok belépni, de nem így volt, őt hamarosan áthelyezték. Egy dávodi kislánnyal együtt léptem be Bajára. Tisztelendő Alaqoque azt mondta rólunk: majd meglátjuk, melyik válik be. Hát, a kislánynak beteg lett a szeme, egyre vizsgálgattak engem is, hogy nem kaptam-e el tőle, de nem, így maradhattam. Elég soká, 27 éves koromig voltam jelölt, amikor beöltöztem '39-ben. Egy római pap volt jelen a szertartáson.

Emlékszem a '41-es kalocsai árvízre, az ablakból néztem, hogyan vitték csónakkal a zongorákat. A háború alatt orosz katonakórház volt a zárda iskolai részén, szalmazsákokon feküdtek a sebesültek. Ekkor halt meg édesanyám, de sajnos nem jöhettem haza a temetésére. Tisztelendő anya csak a saját felelősségemre engedett volna haza, mert a vonatok napokig álltak, nem volt közlekedés. '48-ig Kalocsán dolgoztam szövödében, mosodában, majd az iskolában takarítottam nyolc termet és sok-sok folyosót. Az államosításkor hurcoltuk a szekrényeket, az egyiket a lábamra ejtették, leesett a körmöm, nagyon beteg lettem. '48-ban Soltvadkertre kerültem, ahol Gloriosa nővér volt a főnöknő, Kunigunda a templomot takarította, enyém volt a háztartás és a kert, Kinga meg tanított. Kingát el is vitte ezért a rendőrség, börtönben is ült. Rövidesen eldisponáltak bennünket, ha nem is egyszerre. Én Bátyára kerültem '50-ben, ott ért a szétszóratás. El akartak vinni bennünket, de a falu megvédett, erős rác meg bunyevác emberek körülfogták a házat, az ablakon keresztül adtak nekünk enni. Nem is bántottak. Tisztelendő anya aztán üzente, hogy mindenki meneküljön, ahová tud.

Patajon voltam először plébánián, majd '52-ben hazaköltöztem. Az érsekcsanádi plébános mindjárt maga mellé is vett engem sekrestyésnek és harangozónak. Főztem rá, az édesapjára, meg egy ferences rendi nővérre, aki szintén a plébánián dolgozott. Otthon a húgommal laktam együtt, majd napszámba jártam és vettem magamnak egy kis házat. A többi nővérekkel mindig tartottam a kapcsolatot, mentem, kerestem őket Baján, Kalocsán. Szent nővéreink voltak, Szimonetta nővér hét pap hivatását imádkozta ki. Verona nővérrel is sokat találkoztam, a Katalin nővérnél olykor tízen is összejöttünk.