Kalocsai Iskolanővérek

"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Kalocsai Iskolanővérek - "Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Fabiola nővér

"Nagyböjtben a nővérek olyan szépen elmondták nekünk Jézus szenvedését, hogy megragadott. Akkor úgy gondoltam, hogy ők nem követnek el bűnt, és én is ilyen akarok lenni"

M. Fabiola nővér     

 

    "Hirschauból származom, ott tanultam az iskolanővéreknél. Nagyböjtben olyan szépen elmondták nekünk Jézus szenvedését, hogy megragadott. Akkor úgy gondoltam, hogy ők nem követnek el bűnt, én is ilyen akarok lenni. 

    Tudtam, hogy itt Magyarországon van egy testvérem, a Hedvig, de nem ismertem, mert korán lépett be, sőt, még két nagynéném is volt itt a zárdában, a Fides és a Sigismunda tanti. Édesapám az első világháborúban meghalt, hatan voltunk testvérek, én voltam az utolsó előtti. A nagynéném könnyíteni akart édesanyámon, és elvitte magával az akkor kilenc éves Hedviget Szabadkára, ahol ő főnöknő volt. Hedvig mindig könyörgött, amikor hazajött szabadságra, hogy én is menjek el vele, mire rámondtam az igent. 11 évesen Bajára kerültem a nagynéném mellé, ott jártam a polgári első két osztályát, a következő kettőt meg Félegyházán. Akkor már aspiráns voltam. Kalocsán végeztem el a képzőt, ezután következett a posztulatúra, a novíciátus, majd Bácsalmáson töltöttem kilenc évet. Hőgyészen egy évet tanítottam, majd amikor ott megszűnt a német iskola, visszakerültem Bácsalmásra. Ott '44-ig dolgoztam. 

    '44-ben a háború miatt mennünk kellett, ki hova tudott. Én Kalocsára igyekeztem, a nagynénémhez, Dunapatajig jutottunk. Az ottani főnöknő kijelentette, hogy senki sem mehet tovább, mert már Kalocsán is hazaküldték a fiatal nővéreket. Végül az alsósági főnöknő kitalálta, hogy segítsük ki egy Várpalota környéki tanyán, Csőszpusztán az ő unokahúgát a tanításban. Ki kellett vetkőznünk ott a szerzetesi ruhából, mert az illető félt a kellemetlenségektől. Ott nagyon beteg lettem a fűtetlen szálláshelyen, ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek Hirschauba. A celldömölki gyűjtőtáboron keresztül december 9-én jutottam át a határon, marhavagonban, minden irat nélkül, sok könyörgés árán, Isten segítségével. Sopronban leállították a vonatot, csak azért engedtek át, mert a keresztlevelemben látták, hogy hol születtem. December 15-én érkeztem meg Hirschauba, másfél évet töltöttem otthon hitoktatással, kántorkodással. A kitelepítés elől Prágába menekültem, majd egy csoporttal eljutottam Pestig. '46 május 15-én tértem vissza Kalocsára. Fides tanti el se tudta képzelni, hol voltam idáig. Dispozíciót kaptam Félegyházára, ott tanítottam két évig, az államosításig. Ezután négyünket Celldömölkre helyeztek:  Klaudia nővér lett a főnöknő, Primitíva házi nővér, Filotea hitoktató, én meg a kántor. '48. szeptember 23-án, ahogy odaértünk, a plébánost, Cvikovszki  atyát elvitték. Az egyháztanács úgy határozott, hogy maradjunk, a régi kántor-lakásban laktunk mind a négyen. '50-ben nagyon féltünk, de nem vittek el bennünket, civilben még ott kántorkodtam kilenc évig. A két fiatalabb nővér hazament, én meg együtt laktam a főnöknővel. 

    Amikor meghalt, nem akartam a plébánián egyedül maradni, felmentem hát Pestre Teréz nénihez ( = Terezina nővér).. Éppen ott volt nála Amancia nővér, aki az '54-ben alakult Szolidaritás kesztyű-részlegének vezetőjeként könyvelői munkakörbe vett fel. Budafokon kaptam albérletet, onnan jártam be 23 évig dolgozni a Szent István tér 15-be, a bazilikával szembe. Sok egyházi személy dolgozott a különféle részlegekben (egyházi ruha, gyerekruha stb.), Nemeskéri Margit angolkisasszony intézte az engedélyeket. Utóbb sokan meghaltak, egyre több civilt kellett felvenni. A negyven év alatt minden második vasárnap Teréz néninél találkoztunk, majd amikor őt lekapcsolták, akkor mindig másnak a lakásán. A Krisztus Király kápolnában misézett nekünk nyolckor Bánk atya, vagy a szemináriumi professzorok közül egyik-másik. 

     Együtt dolgoztam egy darabig a Consummata nővérrel, aki nyugdíjazásom után az Ostyaellátóba hívott könyvelni Teofila nővér mellé. 12 évig, '92-ig maradtam ott, majd augusztus 28-án a csepeli otthonba helyeztek el bennünket a testvéremmel.

    A testvérem Balatonalmádiban volt 40 évig mindenes a plébános mellett. Nagyon sokat dolgozott, éppen csak nem misézett, egyébként mindent elvégzett. Amíg a Szoliban dolgoztam, lementem néhány napra a nyári szabadság alatt hozzá, de alig ismertem, soha nem voltunk együtt."

     Fabiola nővér 2012. október 26-án életének 101. évében Csepelen elhunyt. R.I.P.