"Édesapámat akkor láttam először sírni, amikor elmondtam neki, hogy nővér akarok lenni." 

M. Gizella nővér

    "Polgáriban a vecsési zárda nővérei tanítottak, tőlük kaptam a hivatásomat. A templomban nagyon szerettem énekelni. Egész közel laktunk a templomhoz, úgyhogy vasárnap reggel jött a nővér hozzánk, hogy menjünk énekelni. Sokan voltunk testvérek, egy egész énekkar kijött belőlünk. Édesapámat akkor láttam először sírni, amikor elmondtam neki, hogy nővér akarok lenni. Édesanyám magában tartotta a fájdalmát. Amikor hazamentem, és a testvéreim bálba készülődtek, egyszer megkérdezte, hogy én nem vágyódom-e én is. Nem vágytam, csak sajnáltam őt, hogy sajnált engem. Szerettem a templomba átmenni akkor is, ha nem volt mise. A gimnáziumban nyelvből különbözetit kellett tennem, sokat tanultam.

    1934-ben tettem első fogadalmat, utána Szegedre küldtek főiskolára, magyar-történelem-német szakra. Újszegeden laktunk, 12-en voltunk mindenféle szakon. A főiskola után beiratkoztam az egyetemre magyar-történelem szakra, Sík Sándort is hallgathattam. Ott már elmaradt a német szak. Utána az Aponyi Kollégium még két év volt, hogy tanítóképző intézeti tanár lehessek. Blandina nővér kiválasztott, hogy Kiskunfélegyházára fogok kerülni a gazdasági iskolába, ezért előtte még be kellett iratkoznom Pesten a József Nádor Műszaki és Közgazdasági Egyetemre, a Gellérthegy mellett (mostani Műegyetem). Pedagógiát nem kellett már tanulnom, csak gazdaságföldrajzot, meg ilyeneket. Összesen öt diplomát szereztem 30 éves koromig, 1943-ig.

    Akkor készültem megírni a szerzet történelmét. Két ládára való anyagot szereztem, de a háború alatt a katonák megfőztek mellette egy bogrács káposztalevest. Nem szívesen gondolok erre. A háború miatt csak egy évig tudtam tanítani a képzőben és a gazdasági iskolában. A magyar katonákat elszállásoltuk, és ők szorítottak nekem egy helyet az autójukban, vállalták, hogy hazavisznek Vecsésre. Igen ám, de a bombázások miatt nem tudtunk bemenni, sőt, a vecsési nővérek is Pestre menekültek. Sárvárra mentem egy másik rokonomhoz, akinek katonatiszt volt a férje, de a frontról betegség miatt hazaküldték és áthelyezték családostól Ausztriába. Onnan átmentünk Németországba, ott voltunk márciustól októberig. Megkérdeztek mindenkit, hogy hova akar menni, mi a hazatérést választottuk.

    Félegyházán már nagyban folyt a felújítás, családoknál laktunk. Amikor kitettek az iskolából, egy darabig a félegyházi plébánián voltam irodavezető. Féltették tőlünk az ifjúságot, de én nem adtam fel az álláskeresést. Beadtam a kérvényt, és sikerült is egy környékbeli kis község általános iskolájában elhelyezkednem. Egy év két hónapig még hospitálnom is kellett, meg kellett néznem, hogy csinálják a demokráciában. Nagyon rendes volt a tanári kar és az igazgató is, megbecsültek engem. A Móra Gimnázium igazgatója átkért ezután nyelvet tanítani, bár nem volt meg a képesítésem az angolhoz. Az átvételemet az oktatási osztály sajnos megakadályozta. Sokféle nyelvet tudok: angolul egy missziós nővértől tanultam, gyerekkoromban, egy nyaraltatási akció keretében jártam kinn Belgiumban és Hollandiában, így tudtam hollandul, flamandul és franciául is. Már polgárista koromban korrepetáltam az osztálytársaimat. Németországban egy család élelmiszer-beszerzője voltam.

    Mindenben a jót kerestem, életelvem ugyanaz, mint annak a kislánynak az Élet játéka című könyvben. Mindenkivel igyekeztem jónak lenni, kommunistákkal is, a tanári kar minden tagjával. Ki akartak nevezni kollégium igazgatójának a forradalom alatt, engem választottak megyei összekötőnek, mert engem mindenki szeretett. Utána azután az volt a büntetés, hogy a Petőfi iskola magyar tanárával kicseréltek, de nem bántam meg, mert fiúiskola volt, és a fiúkat jobban szerettem tanítani. Születésnapom másnapján végül megkaptam a felmondásomat. Egy félegyházi családnál laktam ettől kezdve, őket patronáltam és privát órákat adtam. Ezzel telt a negyven év; Félegyháza volt az első és utolsó helyem. A szőlőkben élő nővérekkel tartottam a kapcsolatot. Nem jártunk össze, de nagyon tiszteltem, szerettem Blandina és Klarencia nővért. Később Vecsésre költöztem. Hiányolom most is azt a szép, szigorú zárdai életet, azt a szellemet."