Kalocsai Iskolanővérek

"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Kalocsai Iskolanővérek - "Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Helládia nővér

"Kiskunfélegyházán a nővéreknél tanultam. Sok jó példát láttam. Aquinata nővér csodálatraméltó türelemmel viseltetett a gyerekek iránt…  megfogott a templomban a buzgósága."

M. Helládia nővér

    

    Kiskunfélegyházán a nővéreknél tanultam. Sok jó példát láttam, különösen Aquinata nővérre emlékezem szívesen, aki a gyakorlóiskolában csodálatraméltó türelemmel viseltetett a gyerekek iránt. Minden rajzomban az ő profilját rajzoltam, megfogott a templomban a buzgósága, ahogy áldozáskor fellebbentette a fátylát. Egyszer olyan átéléssel magyarázta nekem az Úr Jézus szent sebeit, hogy látszott, egészen átéli, amit mond. 

    Édesanyám is jelölt volt a mi rendünkben, házi nővér akart lenni, de lekerült Bácskába, Adára, bedagadt a lába, nem bírta, ezért hazaküldték. Amikor nagyobbak lettünk, csak akkor mesélt, szép emlékei maradtak a rendi életről. Neki mondtam meg először, hogy apáca akarok lenni. Karácsony böjtjén rám szólt, hogy ne torkoskodjam a süteménynek valóból, és én meg is fogadtam, hogy megtartom a böjtöt, mert van nekem egy nagy titkom. Amikor megtudta, meglepődött, és csak arra kért, hogy ne házi nővérnek menjek, mert nem fogom bírni. Meglátogattam a nagynénémet, édesanyám testvérét is, aki Bácskában volt nővér, és aki engem nagyon szeretett, rövidesen ő is édesanyám sorsára jutott. Sőt, az egyik nővérem is jelölt volt nálunk, őt tüdőgyulladása miatt küldték haza, hogy otthon erősödjön, és felépülése után már nem ment vissza. Három hivatás volt tehát a családomban, de mindhárom megfeneklett. A polgári iskolában olyan jól éreztem magam, hogy nem volt kedvem ettől a társaságtól megválni. Amikor elvégeztem a képzőt, leképesítőztem, és terveztem a belépést. A nővéreknek nem mondtam meg, de Purissima nővér megsejtette, mert napi misére járó voltam, és júliusban a belépéshez szükséges erkölcsi bizonyítványt kértem a káplánunktól. Nevelőapám (édesapám meghalt az első háborúban) nem tudott mellém pénzt adni, ezért eladtuk a föld-részemet, és abból készítettük el a stafírungot. Barátnőim kísértek el egy nagy csokor virággal. 

    Dorjáth Franciskával, a Józsa nővérrel, Vichmann Etelkával voltam egy csapatban. Tisztelendő Angelika nővér volt a jelöltmesternőm. A novicmesternőm M. Jozefa volt, egy tündér, kitüntető módon szeretett engem. A fogadalomtétel után felvettek a képzőművészeti iskolába, ott is jól beilleszkedtem, egy redemptorista nővérrel nagyon jól megértettük egymást. Három év után ki kellett maradnom az iskolából, a szalézi atyák vezette Esztergom-Táborban próbáltak a tüdővérzésemből feljavítani. '43-ban befejeztem a lezáratlan harmadévet, '44 tavaszán pedig a főiskolai tanárok mindenkinek írták már az oklevelét a háborús viszonyok miatt. Amikor levizsgáztam, Félegyházára helyeztek. Szeptember 8-án már ott voltak az oroszok, mehettünk, amerre láttunk. Én hazamentem, de nem voltam sokáig otthon, mert október 23-án már elesett Félegyháza. Az iskolát csak valahogy decemberben kezdtük el, én tanítottam akkor rajzos létemre a biológiát, történelmet, számtant. Terezina nővér is előkerült, a pesti főnöknő, ő is beugrott tanítani. Csillaghegyre helyeztek ezután, ahol nem kezdhettem meg az évet, mert nem kaptam egészségügyi bizonyítványt. Szanatóriumba kerültem Kalocsára, de ez nem volt még igazi összeomlás, nem maradtam ki az iskolából végképp, mert következő tavaszon megszereztem az egészségügyi bizonyítványt. A tisztelendő anya segített engem, nem küldött ki a Szent Szív Otthonba, maradhattam az anyaházban, oda járt be egy tüdőspecialista. '48-ban Budapesten tettem örökfogadalmat a csapattársaimmal együtt, akkor már szakszerűen kezeltek. 

    Amikor egy év után visszahelyeztek Csillaghegyre, abbamaradt a kezelés, letapadt a mellhártya, dolgoztak a bacilusok. '49-'52-ig újra kórházakban, szanatóriumokban voltam. Az operációk mellett nem is hallottam államosításról. '52-ben kikerültem a kórházból, Csillaghegyről jött akkor egy hölgy, aki a Műegyetemen volt asszisztens, hogy elhelyezkedhetnék a Földtani Intézetben műszaki rajzolónak, de nem vállaltam. Hívtak Félegyházára is, ugyanilyen munkakörbe, de ott a vezető egy kommunista nő volt, így végül Budapesten helyezkedtem el, selyemszövő üzemben, ott dolgoztam 14 évig két redemptorista nővér mellett '54-'68-ig. Csillaghegyen laktam továbbra is a zárdában, mert elfelejtettek bennünket államosítani. Teodózia volt a főnöknő; a többiek: Bartolómea, aki Rómába került ki később, majd Püspökszentlászlón volt, a Szakál Erzsi, Achilla nővér, az Ida nővér sekrestyésséget vállalt, Almira meg főzött. Tartottuk a kapcsolatot a bácskaiakkal, mert ezek a nővérek csaknem mind bácskai születésűek voltak, meg Szeráfia nővérrel, aki a legjobb barátnőm. Bejártunk a Teréz nénihez, aki Malvina, meg Ediltrud nővérrel lakott akkoriban együtt. Minden hónap első vasárnapján közös misénk volt, azután Teréz néni a lakásán beszélt nekünk egy keveset. Baja is lett ebből, bevitték, faggatták. '68-ban megszűnt a selyemszövő üzem, ekkor kerültem a Szolidaritáshoz, ahol '92-ig dolgoztam, adminisztrátor, vámkezelő, majd kalkulátor munkakörben a kesztyű-részlegben. Munkatársaim voltak Teofila, Aranka, Relindisz nővér. Nyugdíjasként segítettem be 2-3 évig, azután az Ostyaellátóban dolgoztam a Fabiolával addig, amíg ez az épület Csepelen létre nem jött. Az iskolát '48-ban hagytam abba, de hűségesek a tanítványok, legutóbb is volt egy találkozónk. A csillaghegyi tanárok közül már csak én élek.

M. Helládia nővér 2011. július 18-án halt meg Csepelen, a Bp. VIII. ker-.i Krisztus Király Kápolnában temettük.  R.I.P.