Kalocsai Iskolanővérek

"Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Kalocsai Iskolanővérek - "Mindenkinek használni, senkinek sem ártani"

Viola nővér

"El se tudtam volna képzelni mást, mint hogy kalocsai nővér legyek." 

M. Viola nővér

  

    "Vallásos családban nőttem fel, a hivatásomhoz ez jó talajt adott. Egy jelentéktelennek tűnő kis mozzanat indított el engem. Magániskolába jártam, amikor is irgalmas nővérek jöttek gyűjteni hozzánk. Az udvaron azt láttam, hogy a nővéreket a nagyobb fiúk molesztálták, hogy apáca, fapálca. Minden pillanatban vártam, hogy mikor fogja a nővér megütni őket, de legnagyobb meglepetésemre megsimogatta az arcukat és kedvesen beszélt hozzájuk. Nekem roppantul tetszett, hogy ilyenek az apácák, én is ilyen akartam lenni. A Jóisten megadta, hogy ez a magocska fejlődésnek indult, bár különösebb buzdítást nem kaptam hozzá.

    A legidősebb nővérem egyszer csak bejelentette, hogy apáca akar lenni. Emlékszem, én is felragyogtam, hogy akkor az én utam is nyitva van, biztosan engem is hív az Úr. Ott voltam a beöltözésén 11 éves koromban. A tanítónői és szerzetesi hivatásom paralel fejlődött, gyerekként kiraktam a babáimat, mackómat, meg amim volt, és tanítottam nekik játékból. Még arra is vetemedtem, hogy az én igen beteg édesanyámat feleltettem. Este a hálóingemet fátyolszerűen a fejemre húztam.

    A szegedi nővéreknél végeztem el a polgárit. A kalocsai nővérekhez úgy kerültem, hogy a nővéremet a lelki atyja, P. Csávossy oda irányította. Nekem innen már egyenes utam volt. El se tudtam volna képzelni mást, mint hogy kalocsai nővér legyek. Igaz, a szegedi nővérek kicsit haragudtak, hogy nem hozzájuk léptem be, mert a képző első osztályát még náluk végeztem, másodiktól viszont már Kalocsán tanultam. Átlagos képeségű tanuló voltam, harmadik az osztályban. Zongorázni tudtam, de nem szerettem gyakorolni. A zárdában Maristella nővér zenészt akart belőlem, de az utolsó évben fertőzést kaptam. Tüdőgyulladással egy igen beteg, tüdővérzéses posztulánssal feküdtem egy betegszobában. Annyira  beteg lettem, hogy a novíciátust magas, 38 fokos lázzal csináltam végig. Oktatás alatt nyugágyban feküdtem. A Jóisten alakította a sorsomat, hogy nem úgy lett, ahogyan elgondolták. Lelkem mélyén éreztem, hogy én nem vagyok tanárnőnek való, a Jó Atya szelleme, a szegény gyerekek tanítása vonzott mindig. Én nem szóltam semmit, de a doktor úr nem ajánlotta, azt mondta a főiskolával a koporsómra teszik rá a szöget.

    Első évben Ceglédre kerültem, tiszta proli osztályom volt, elmaradt, túlkoros, cigány gyerekekkel. Még epilepsziásom is volt. Annyira tönkrementem a végigbetegeskedett novíciátus után, hogy ezt a munkát egy évig bírtam, utána visszakerültem Kalocsára, legnagyobb örömömre.

    Iskolanővérnek lenni minden körülmények közt magasztos hivatás. Most, öregségünkre megkaptuk annak folytatását, amit annak idején 50 évvel ezelőtt otthagytunk. Most azt mondja az Úr Jézus, hogy gyertek velem egy magányos helyre és pihenjetek. Nem kell gondolnunk arra, hogy mi lesz, ha kórházba kell mennünk, meg ha leesek a lábamról ki ad egy pohár vizet, gondozottként megkapunk minden törődést. Életünkben jártuk a kemény, rögös utat, és most van arra lehetőség, hogy Jézushoz odasorakozzunk és megpihenjünk. Erre csak azt lehet mondani, hogy Deo Gratias."

Viola nővér 2009. február 28-án hunyt el.