Rendi központunkban ma különleges hálaadó ünnepség zajlott. István Katalin M. Veronika nővér 75, Kirchhofer Erzsébet M. Eleonóra nővér 65 éve tett először szerzetesi fogadalmat. Rendtársaik és a meghívott vendégek jelenlétében szentmise keretében ünnepélyesen megújították fogadalmaikat, hálát adtak eddigi életükért és a kapott kegyelmekért. A főcelebráns Rónaszéki Gábor atya volt.
A szentmise után az ünnepelteket meglepetés műsor fogadta.

A Kollégium Tereziánum diákjai hangszeres zenével, énekkel, és irodalmi alkotással is kedveskedtek a megjelenteknek.

Részlet Dávid M. Bernadette nővérnek, Társulatunk általános főnöknőjének beszédéből: 
"Veronika nővér már nagyon korán felismerte hivatását, meghívását, akárcsak Kis Szent Teréz. A Szentlélek mindig vele volt, segítette a legnehezebb időkben is. Felismerte a sok-sok apostolkodási lehetőséget az egyházközségekben. Élete, mentalitása, határozottsága, példaértékű volt és marad.
Eleonóra nővér tanítása, ami nemcsak a német nyelv tudásának az átadását jelenti, hanem a diákok nevelésével is párosult, amit pontossággal és mindig gondos előkészülettel végzett. Megszívlelte, magáévá tette, és egész életében követte az alapítóink által kijelölt karizmát: a nevelést! Precíz, alapos munkájának, idegen nyelvből való fordításainak nagyon sokat köszönhet Társulatunk is."

Az ünneplés közös ebéddel ért véget.