A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva és a feltámadás reményébe vetett hittel tudatja, hogy
István Katalin M. Veronika kalocsai iskolanővér
életének 98., szent fogadalmának 76. évében az isteni Jegyes hívására csendesen az Örök Hazába költözött 2017. február 17-én.
Az érte bemutatott engesztelő szentmise Kalocsán, a Szent József Zárdatemplomban (Asztrik tér 3.),
2017. március 11-én (szombaton) 10.00 órakor volt,
majd ezt követően hamvait a templom urnafülkéjében helyeztük örök nyugalomra.
„Jézusomnak Szívén megnyugodni jó.”
R. I. P.
Képek a temetésről:
István Katalin Mária Veronika nővér
1919. szeptember 5-én Dávodon született vallásos parasztcsaládban. Ketten voltak testvérek. A Kalocsai Iskolanővérekhez járt Szívgárdába. A nővérek életét látva tízéves korában úgy döntött, hogy apáca lesz! 1930-tól, 11 éves korától a nővérek között élt az éppen rá vonatkozó napirend szerint. Bácsalmáson volt aspiráns, ott végezte a 4 polgárit, majd Kiskunfélegyházán a tanítóképzőt. 1940-ben beöltözéskor kapta a Veronika nevet. 1941-ben tett első fogadalmat, 1947-ben örök fogadalmat Kalocsán. Boldog éveket töltött együtt nővértársaival, szerették és becsülték egymást. Tanított Szabadkán, Mezőkovácsházán, Bátyán 1941-től az 1948-as államosításig. Utána asszony-lelkigyakorlatokat tartott Kaposváron az un. „kiskertek”-ben a rendek feloszlatásáig. 1950-től kántor, pénzbeszedő volt Kaposváron, Pénzesgyőrben, majd Sükösdön. 1977-89-ig szociális otthonokban és Dabason szolgált a szétszóratásban élő idős nővérek között. 1989-ben visszatérhetett szeretett Rendjébe. 1991-2001-ig Mágocson vezette idős nővéreink szociális otthonát. 2001-2011-ig Kalocsán, majd 2011. július 1-től Budapesten élt rendi szociális otthonunkban. Mindvégig aktívan részt vett a közösségi programokban.
Az Istennel és az emberekkel megélt személyes kapcsolata révén szolgálata, ahol csak járt, sok jó gyümölcsöt termett. Sokan keresték még idős korában is meghallgatásért, tanácsért, imasegítséget kérve személyesen, levélben vagy telefonon. Derűs, vidám, határozott, céltudatos, vezető egyéniség volt, a mindig megújulni kész, fiatalos lelkületű, a tettek embere. Mindvégig iskolanővér volt, hordozta, ápolta, őrizte az ifjúkorában magába oltott lelkiséget. A Társulat élő történelme volt személye, élete. Még a Társulat 2. általános főnöknője, M. Bernárda t.anya vette fel a rendbe. Mindig jó kapcsolatot tartott a nővérekkel, összefogta, segítette őket, amiben tudta. Küzdött, imádkozott a Társulat megújulásáért, fennmaradásáért. Együtt örült a fiatalokkal, együtt érzett, osztozott az idősekkel. Kérte és figyelte a Szentlélek vezetését. Szerette az Irgalmas Úr Jézust, a Jó Pásztort, a Szentlélek Úristent, a Szűzanyát, Szent Józsefet, az őrangyalát és még más szentekkel is jó kapcsolata volt.
90. évesen így vall életéről:
„Nagy kegyelemnek tartom, hogy a jó Isten ebben a világrengető korban gondolta el létemet. A Szentlélek segítségével, a szétszóratásban, minden kivetettségen, szegénységen, sok kudarcon, kísértésen át megvédett és tanúságot tehettem hűségemről. Hálát adok az Istennek, hogy így lehajolt hozzánk; felemeli, megszenteli, értelmessé és céltudatossá teszi, még idős korunkban is az életünket!”
„Nagy hálát érzek Isten és az emberek felé” címmel a Keresztény élet 2009. július 19-i számában jelent meg Hetényi Varga Károlyné vele készített interjúja. Abból többet megtudhatunk a Mezőkovácsházán, Sükösdön és Mágocson töltött éveiről.
„Derék és hűséges szolgám, jöjj be Urad örömébe.” (Mt.25.21)
