"Az egész család ellenezte a tervemet, és mivel féltem, hogy a reggeli vonathoz nem ébresztenek fel, egész éjjel nem aludtam semmit. Hajnali háromkor keltem."

M. Bonónia nővér

    A nővéreink bentlakó növendéke voltam, így végeztem el a négy polgárit. Nagyon megtetszett az ottani élet, és amikor ezt mondogattam édesanyámnak, mindig azt a választ kaptam, hogy beszéljem meg apámmal. Nem beszéltem én vele a mai napig erről, édesanyám maga mondta el neki, régen nem voltak a gyerekek olyan bátrak a szüleikkel szemben. A következő csütörtökön felmentem Szabadkára, tisztelendő anyához, hogy megmondjam neki, mit akarok. Az egész család ellenezte a tervemet, és mivel féltem, hogy a reggeli vonathoz nem ébresztenek fel, egész éjjel nem aludtam semmit. Hajnali háromkor keltem, felöltöztem, Zombornál át kellett szállnom. Tíz óra körül értem Szabadkára, ahol a nővérek éppen lelkigyakorlatot tartottak. A tisztelendő anya megnyugtatott: legyek nyugodt, felvesznek.

    Még két évig otthon maradtam, azután 16 éves koromban görögkeleti, szerb lány létemre beléptem a szabadkai zárdába szeptember 15-én. Édesapám elkísért, és amikor kicsomagoltunk, akkor jött rá a horvát prefekta, Restituta nővér, hogy görögkeleti vagyok. Meg arra is, hogy tudok magyarul, mivel rendszeresen megszegtem a hallgatást. Kaptunk is érte szinte mindennap, mert akkor az országban tilos volt magyarul beszélni. A prefekta azt mondta, hogy ilyen szabályszegő magatartással nem lesz belőlem jó nővér. A szabadkai zárdában katolizáltam. Mindenütt be kellett segítenem, a kerttől, a konyhától a mosókonyháig. Karácsonykor és húsvétkor hazamehettünk. Jó volt jelöltnek lenni, mert sokan voltunk ott lányok. Otthon bátyáimmal nem lehetett olyan jót játszani. Egyforma ruhánk volt, az is tetszett. Vasárnaponként kisétáltunk a szőlőbe, a temetőbe. Egy posztuláns volt a kísérő.

    A mai fiataloknak azt üzenem, hogy becsüljék meg az öregeket. Az akaratuktól ne álljanak el, de nem kell mindjárt veszekedni, hogy azt keresztülvigyék, mindent meg lehet beszélni.