…..elvittek minket éjszaka Albertirsára lágerbe. Irgalmas nővérek rendházába kerültünk, ők kijárhattak, mi nem, huszonvalahányan voltunk. A mellettünk lévő plébániára a nép behozta az élelmiszert, és éjjel a plébános átadta nekünk, hogy az ávósok ne vegyék észre. A mi zárdánkból csak engem vittek el, mert én voltam egyedül magyar állampolgár. Bonifácia és Amaranta nővérrel voltam együtt.

Bonifácia nővérrel együtt Dunakeszire helyezett engem az Amaranta nővér. Én két idős nénihez, Bonifácia meg egy gyerekes házaspárhoz került. A plébános atya adott nekünk civil ruhát, meg egy kis pénzt is.

Két és fél évig a dunakeszi konzervgyár mustár részlegében dolgoztam. Amikor a mustár-készítés megszűnt, áttettek az üvegmosóba. A savanyítóba akartak elhelyezni, de a lábaim miatt ezt nem vállaltam. Meg voltak elégedve a munkámmal, amikor a GAMMÁ-ba, a finommechanikai üzembe át akartam menni, csak nehezen akartak elengedni. Meg kellett mondani mindenütt, hogy nővér vagyok, de nem bánták.

A szerszámkiadóba kerültem, nagy ijedelmemre, mert előtte csak a kalapácsot ismertem. Gyönyörű rendet tettem először, a munkavezető örömére, utána már kiismertem magamat. Azt mondta a főnököm, hogy még sok ilyen ember kéne, mint én vagyok, a vállalathoz.

Amikor a Fehérvári úton felépült egy új vállalat 1955-ben, akkor oda kellett átköltöznöm. A gyártás-előkészítőbe kerültem, ahol rajzok alapján kellett kiadnom a munkát. Minden alkatrésznek rajz-száma volt, nekem kellett összeállítanom az elemeket, és kiadtam a műhelynek, hogy szereljék össze. 27 évig csináltam ezt, én, akinek csak hat elemije volt. A vállalatnál a párttitkár, az igazgató, a szakszervezeti, mindenki nagyon kedves volt velem, kárpótolva lettem azért, ami Szegeden történt. Közben Dunakeszin laktam albérletben, vagy öt helyen. Amikor átléptem a vállalat küszöbét, otthon voltam. Onnan mentem el nyugdíjba.

Négyszer voltam időközben három-három hónapra Rómában segíteni a Szent István Házban, a Genovéva nővér idejében.

Teréz nővérhez rendszeresen jártam, ezért nem bántott senki. A vállalatnál nem térítettem senkit, mégis tudta mindenki, hogy nővér vagyok. Dunakeszin lakott még a nővéreink közül Száraz Gizi, Szabó Bözsi, Legindi Marika, velük találkoztam rendszeresen. Ők is válallatnál dolgoztak.

Egy idő után beköltöztem Pestre, a Rózsa Ferenc utcába, utána a Bajcsy Zsilinszky utcába kerültem albérletbe egy zsidó házaspárhoz. Náluk vezettem a háztartást is, így nem kellett bérletet fizetnem, ezért elég sokat jártam külföldön IBUSZ szervezésében Helládia nővérrel Szovjetunióban, Törökországban, Görögországban, Párizsban.

A Kökörcsin utcában egy orvosnak a lakásában laktam, onnan kerültem ide, a csepeli otthonba 1992-ben. A konyhában voltam addig, amíg a lábamat meg nem műtötték, azóta a portán szolgálok.

A Jóisten gondviselését nagyon megtapasztaltam, hogy mindig volt hol laknom.