Herrmann Mária M. Siegfrieda nővérünk 2015. április 23-án hajnalban elhunyt. R.I.P.

Hőgyészi volt, ahol 1931-ben zárdát hoztak létre nővéreink. Siegfieda nővér így vallott hivatásáról: "Ha ők nem lettek volna, akkor én ma nem vagyok itt, bár a rokonságunkban van még egy Notre-Dame nővér. Mélyen vallásos özvegy nagymamám imádkozhatta ki a hivatásomat, aki húsvét hajnalán elcipelt az üres szent sírhoz imádkozni. Azóta is meghatározó az életemben a húsvét ünnepe. Rájöttem, hogy itt, a rendben egészen más ünnepelni, mint családi körben. A polgári második évében egy hajnali mise után betértem a zárda alagsorába, ahol egy nővér éppen az órájára készült, virágokkal foglalkozott. Ez nagyon megragadott engem, hogy már hajnalban a tanításra gondol. Negyedikben döntöttem, tisztelendő anya felvett és Kalocsára kerültem jelöltnek. Boldog voltam, megcsókoltam a zárda falát, hogy itt lehetek. Apáca akartam lenni, mindegy lett volna, hogy házi nővérként, vagy tanítóként; például szívesen főztem volna. A képzőt sikeresen elvégeztem, a nagymama minden vizsgám előtt misét mondatott értem. Posztulánsként Ceglédre helyeztek Lúcia nővér helyére, akit Bácska visszacsatolása miatt elhelyeztek Szabadkára több nővérrel egyetemben. Fogadalomtétel után Szegedre kerültem főiskolára Györgyi nővérrel együtt Annunciáta tanácsosnő jóvoltából, aki pedagógiát tanított nekünk annak idején. A történelmet választottam fő szaknak, azt egyetemi szinten tanultam, a németet és a magyart pedig főiskolai szinten. '47-ben végeztem, mi voltunk az utolsó évfolyam. Polgári iskolai tanításra kaptunk ezáltal képesítést. Jánoshalmán tanítottam egy évig, majd '49-ben az államosítás után a domaszéki tanyára kerültem kántornak. Ott nagyon nehéz körülmények között éltünk. A lelki atyám, a Magyar Károly segítségével vészeltem át a dolgot. Ildefonza anya Előszállásra helyezett kántornak a ciszter papok mellé (Dózsa Márton, Böröcz Marcell). Négyen voltunk nővérek: Aminda főnöknő, Vanda szakácsnő, Izidóra házi nővér és én. A korábbi nélkülözések után ott tejben-vajban fürödtünk – szó szerint -, mert a tehenünk 24 liter tejet adott. A szétszóratás ott ért, három hónapig voltunk lágerben Előszálláson. Minket nem vittek el, hanem hozzánk hoztak másokat: cisztereket, megváltósokat. 35 pap misézett a templomban, velük szedtük a rengeteg sárgabarackot eladásra. Mindenszentek napján feloszlott a láger, hazamentem a szüleimhez átöltözni, majd visszatértem civilben, és még egy évet kántorizáltam, amíg a ciszterektől el nem vettek mindent: plébániát, kastélyt. Világi pap jött azután a helyükbe, aki hozta a maga kántorát. Beadtam a kérvényemet a Tolna-megyei Művelődési Osztályra, és kinevezést kaptam Nagymányokra. Az osztályvezető előszeretettel vette fel a szerzeteseket, jó tanerőknek tartott minket, legalább harmincan tanítottunk Tolna-megyében. Amikor a szétszóratáskor hazamentem, édesapám figyelmeztetett, hogy a fogadalomkor valamit aláírtam, és én ezt mindig szem előtt tartottam. Közel tíz évig dolgoztam itt, nagy létszámú osztályokban. Albérletben laktam ez alatt, majd igyekeztem egy kicsit közelebb kerülni a családomhoz, és Nagyvázsonyba költöztem, később pedig az orvos öcsém mellé Fonyódra. Ő elintézte, hogy németet taníthassak a helyi gimnáziumban, itt dolgoztam nyugdíjig. Nyugdíjasként egyházi szolgálatot vállaltam Lékai bíboros mellett Veszprémben, majd Esztergomban, valamint Rómában a Magyar Intézetben. Németországban hét évet töltöttem, úgy kerültem haza. Az újrakezdés éveiben éreztem, hogy nagyon össze kell fognunk, lelkesen indultam neki, látva a politikai változásokat még '89-ben."

Siegfieda nővér volt a motorja a csepeli Szent József Otthon létrejöttének. Évekig a rend általános gondnoknője volt. Határozott, vidám személyiségére mindig emlékezni fogunk.