M. Eleonóra nővér

"Már óvodás koromban elhatároztam, hogy nővér leszek, és ez mindig jobban erősödött bennem."

Szentfülöpön születtem 1926. szeptember 11-én. Szüleim Kirchhofer József és Teppert Magdolna. Öten voltunk testvérek, három fiú és két lány. Én vagyok a középső. Édesanyám 1930-ban meghalt, én akkor négy éves voltam. A legnagyobb testvérem hét, a legkisebb egy éves volt. Apai nagyszüleim költöztek hozzánk, édesapámmal együtt ők neveltek minket.

A családban vallásos légkör uralkodott, rendszeres ima, templomba járás kicsi kortól, szentségek felvétele, szentírásolvasás, nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is szentmisén való részvétel. Szentfülöpön a XX.. század elején települtek le a kalocsai iskolanővérek, úgy tudom, 1905-ben. Szép nagy zárda, osztálytermekkel. Már a szüleim is s nővérekhez jártak iskolába. Nagyapám húga Kirchhofer M. Casarina kalocsai iskolanővér lett, aki szintén a nővérekhez járt iskolába. Édesapám bátyja Kirchhofer Antal P. Pongrác OFM is a nővérekhez járt elemibe, és ő mesélte nekem, hogyan történt a szentfülöpi zárdaépület szentelése. Minden gyerek, aki ott volt, kiflit kapott. Garatva M. Mercedes kalocsai iskolanővér is rokonom, aki szintén a nővérekhez járt iskolába. M. Bianóra nővér is rokonom.

1932-33-ig M. Manuela nővérhez jártam óvodába. Ő szentfülöpi születésű.

1933-34-ig Hoog M. Kerubina nővérhez jártam első elemibe. Ő is szentfülöpi születésű.

1934-38-ig az elemi iskola 2-3-4. és 5. osztályában Mária Lea iskolanővér tanított. Már óvodás koromban elhatároztam, hogy nővér leszek, és ez mindig jobban erősödött bennem. Legjobban Lea nővér lelkisége, példaadása hatott rám. Harmadikos voltam, amikor levélben közöltem vele, hogy nővér szeretnék lenni. Ő egy szentkép hátlapján válaszolt: „Dein Vorsatz macht Jesus und mir Freude…”(Elhatározásod Jézusnak és nekem is örömet okoz..) A többi szövegre már nem emlékszem.

Amikor 1938 júniusában kijártam az elemi iskola ötödik osztályát, édesapámmal is közöltem, hogy szeretnék belépni a Kalocsai Iskolanővérek Társulatába. Édesapám minden további nélkül beleegyezett, de ugyanakkor az elhatározásomban való kitartásra is biztatott: „Aki az eke szarvára tette a kezét, az vissza ne tekintsen…” Édesapámnak ez az útravalója végig kísérte az egész életemet.

M. Lea nővér a szabadkai iskolanővérekkel mindent elintézett. Felvételiztem a szabadkai reálgimnáziumba, ahová fel is vettek. A tanítás nyelve itt a szerb-horvát volt. Szentfülöpön német tanítási nyelven tanítottak, a szerb-horvát nyelvet, mint az állam nyelvét csak az ötödik osztályban kezdték el tanítani.

1938. szeptember 8-án vitt el édesapám Szabadkára a kalocsai iskolanővérekhez, ahol kis aspiránsnak felvettek, három napra rá, 11-én volt a 12. születésnapom. Sokan voltunk ott kis aspiránsok és nagyon szerettem ott lenni. Pletl M. Erika nővérünk itt volt velem akkor kis aspiráns, ő két osztállyal felettem járt ugyanabban a gimnáziumban. Két prefektánk volt, M. Angelina és M. Amáta, váltották egymást.

1938-1941-ig elvégeztem a gimnázium harmadik osztályát. Az 1941-42-es tanévben Magyarországhoz csatolták Bácskát, és ekkor a nővérek polgári iskolájában magyar tanítási nyelven végeztem a polgári iskola negyedik osztályát.

1942-44-ig Szabadkán, a kalocsai iskolanővérek leánylíceumában folytattam tanulmányaimat. M. Palládia volt az osztályfőnököm, akit kiváló tanárként, pedagógusként és lelki vezetőként ismerhettem meg. Itt már galléros jelöltnő voltam. 1944 őszén a háború miatt nem kezdődött el a tanév. 1945 márciusától 1946 augusztusáig német származásom miatt koncentrációs táborban voltam. A lágerből kikerülve Kalocsán az iskolanővéreknél jelentkeztem, ahol szeptember 1-jén elkezdtem a leánylíceum harmadik osztályát. Itt a harmadik és a negyedik osztályban M. Dóra volt az osztályfőnököm, kiváló matematika tanár, példaadó nevelő.

1947-48-ban líceumi érettségi tettem. Az 1948-49. tanévben különbözeti vizsgával beiratkoztam a Kalocsai Állami Tanítóképző ötödik osztályába, ahol 1949 júniusában tanítói oklevelet szereztem. Ebben a tanévben egyúttal a társulat posztulánsa is voltam, M. Benedetta kiváló posztulánsmesternő vezetésével. Nagyszerű pedagógus, lelki ember volt. 1945. augusztus 15-én öltöztem be és a Mária Eleonóra nevet kaptam. M. Viktima nővér lett a mesternőm.

Még a szerzetesrendek szétoszlatása előtt M. Ildefonza tisztelendő anya 1950 tavaszán hazaküldte a novíciákat. Én Vácrátótra, a rokonaimhoz mentem, akik közben az internáló táborból oda menekültek. A Liska család fogadott be minket.

Közben Kirchhofer Antal Pongrác, a nagybátyám a deportálásból kiszabadult, és az Esztergomi Főegyházmegyében kapott papi beosztást Szomoron, mint plébános. Megkért, hogy menjek vele, így 1950-74-ig ott dolgoztam, mint kántor, sekrestyés és plébániai házvezetőnő. Foglalkoztam a ministráns gyerekekkel, tanítottam, neveltem őket, énekeltem velük. A hívekkel is nagyon jó volt a kapcsolatom. Egyházközségi pénzbeszedő is voltam. 28 év után a mai napig még tartom a kapcsolatot velük, akik akkor gyerekek, felnőttek voltak, ma szülők, nagyszülők. Hívnak látogatóba, ünnepi alkalmakra, leveleznek velem, figyelmességekkel halmoznak el.

1974-ben ment nyugdíjba a nagybátyám, eljöttünk Vácrátótra lakni, ahol szukcesszíve épült egy kis házunk. Az ottani általános iskolában megüresedett egy tanítói állás, megpályáztam, és meg is kaptam. 1974-83-ig tanítottam az alsó tagozatban, kaptam egy osztályt, és emellett IVK tanárelnök, a bélyeggyűjtő szakkör vezetője, gyermek-, és ifjúságvédelmi felelős, szakszervezeti bizalmi is voltam. Öt évig a községi tanácsba is bekerültem hármas jelölés alapján. Sokat tudtam tenni a falu és a gyerekek érdekében.

1983-1994 február 1-ig a Vácrátóti Botanikus Kert magyar és német nyelvű idegenvezetője voltam.

1994. február 1-től Kiskunfélegyházán a Constantinumbanl szerzetesi közösségben éltem, és az iskolában, valamint a kollégiumban tanítom a német nyelvet. A tanításon keresztül próbáltam a rám bízott bárányokat nevelni, Istenhez vezetni. Ugyanezt csináltam Szomoron az egyházközségben, Vácrátóton az iskolában és a botanikus kertben is a csoportokkal.

A szerzetesrendek szétoszlatása után is állandóan tartottam a kapcsolatot a rendtársaimmal: M. Ildefonza tisztelendő anyával, M. Terezina, Schütz Györgyi nővérrel, M. Consummata, Balogh Aranka, Benedetta nővérrel. M. Palládia nővérrel leveleztem, amikor külföldön voltak, de meg is látogattam őket. A Liska nővérekkel tíz évig tanítottam egy tantestületben Vácrátóton….Még sorolhatnám.

Szerzetesi fogadalmamat 1951. december 8-án tettem le.

Hálát adok a Jóistennek a szent hivatás kegyelméért. Egész életem folyamán imádkoztam a hűség, a szerzetesi hivatásomban való állhatatosság kegyelméért, amellyel a mai napig megajándékozott az Úr. Édesapám útravalója is segített egész életem folyamán: „ Aki az eke szarvára tette kezét, az vissza ne tekintsen…”

Eleonóra nővér 2004 decemberében költözött Budapestre, a Mária utcába, 2016. október 13-án hajnalban pedig az Úrhoz. Isten adjon neki örök nyugodalmat!