"Tanítottam, nagyon szerettem. Olyan volt mind, mint egy habos sütemény." 

M. Szerafina nővér

 

    "Erdélyi születésű vagyok, Elekről származom. Gazdasági középiskolát végeztem. Debrecenben a Svetits Intézetben végeztem el a harmadik, negyedik polgári iskolát. Eleken P. Polgár lelkigyakorlatot tartott és ígérte, hogy elvisz a kalocsai iskolanővérekhez. Kiskunfélegyházára 1934-ben kerültem, és elkezdtem a tanítóképzőt. 1939-ben Kalocsára mentem, ott lettem posztuláns, novic, első fogadalom után pedig Kiskunfélegyházára kerültem vissza, hogy Antónia nővér felkészítsen a Képzőművészeti Főiskola mértani rajz, művészi rajz és kézimunka szakára. A Rákóczi téren volt az iskola. Négy év után még kettőt kellett tanulnom az Apponyiban, hogy taníthassak a gazdasági iskolában. A háború miatt volt egy csonka évem, és a gazdasági középiskola miatt is veszítettem két évet.

    Egy évig tanítottam, nagyon szerettem, kiállításunk is volt. Bébicipőt kötöttünk, terítőt horgoltunk, blúzt szabtunk, varrtunk, minden osztálynak megvolt a feladata. Olyan volt mind, mint egy habos sütemény. Államosítás után Blandina nővér sok hold földjén dolgoztunk, cukorrépát egyeltünk, napraforgót halomra szedtük, vertük ki a magokat. Bernardina nővér, a gazdasági iskola jó humorú tanára vezette ezeket a foglalkozásokat. Kézimunkáztunk is és eladtuk a kész terítőket. Kis házak, úgynevezett kiskertek is alakultak Előszálláson, Bugacon, Kaposváron, ahol a nővéreket elhelyezték. Kaposváron Purissima nővér volt a vezető, ott élt Bazília meg Patróna nővér is. Engem Előszállásra kértek két hónapra egyházi ruhákat varrni.

    A szüleimet, testvéreimet 1946-ban két évre kényszermunkára vitték Oroszországba meg Németországba német származásuk miatt. Csak a nővérem jött haza; kiment 80 kilósan és 40 kilósan jött haza. Ha élelmet loptak, mert éhesek voltak, vízverembe zárták őket. 16 éves unokatestvéremet Németországba vitték tovább. A rokonságom szét van szórva Németországban. Szalutária nővér hazajött velem Elekre, amikor a kitelepítés történt.

    1950-ben jöttek az ávósok, éppen június 2-án, Blandina nővér névnapján. Reggel a mi misénk után kimentünk még a nagytemplomba is misére. Modesta és Berta nővér ült a portán, amikor bejöttek a gumibotosok és azt kérdezték: 'Itt laknak a mennyországbéliek?' Mindenáron azt akarták, hogy önként írjuk alá a távozási papírokat. A félegyháziaknak az volt a szerencséjük, hogy mi gyűjtőtábor voltunk, hozzánk hoztak vincés, megváltós, meg szegedi nővéreket. A nappali szobában szalmazsákokon aludtak, mint a heringek. Consummata, Angéla, Liguria, Fidelis nővér volt akkor fiatal, amikor ez történt, őket a Blandina nővér hazaküldte. Hívtak minket csoportosan, egyenként, de nem mentek velünk semmire. Nekem azt mondták, hogy Eleken van egy pap testvérem, azzal akartak zsarolni, de mondtam, hogy csak névrokonom, így nem sikerült velem dűlőre jutni.

    Az ávósok Blandina nővérrel tárgyaltak, ő meg egy karakán ember volt, megmondta a véleményét, hogy addig nem írunk alá semmit, amíg az egyház és az állam meg nem egyezik. Amikor azután megszületett az egyesség, az idegen nővérek mentek el először. Készítettünk egy jegyzéket is, hogy ki hová tud menni. Anett nővér Pestre ment egy rokonához, de ott nem lehetett sokáig, mert a szülei kulák listára kerültek. A rokon félt, hogy lecsukják egy kulák apáca lányának rejtegetéséért,így felajánlottam a nővérnek, hogy menjen Elekre az én nővéremhez. Én Blandina nővérékhez mentem október 6-án a Szőlőbe. Gizella nővér két idős nőhöz szegődött, eltartotta őket, náluk lakott és abban a félegyházi iskolában tanított, ami az állomásnál van, a Petőfiben. Amikor betöltötte az ötvenet, nyugdíjazták, utána ő magánórákat adott.

    Együtt voltam a Gáspár Ilona nővérrel, aki a gazdasági iskola lovaiért, teheneiért felelt, ott volt még Klarencia, Blandina és Emma nővér. Blandina nővér ügyes volt, mert a földjeit felajánlotta a minisztériumban a leendő gazdasági iskola céljaira, így azt nem lehetett sem államosítani, sem téeszesíteni. A többi földjét mind elvették, még a háztáji kertet, udvart is, csak a ház maradt meg neki, meg nagy sokára kapott vagy 700 négyszögöl kis telket. Gráta nővér itt volt vele kb 50 évig. Kajetána nővér is ott lakott, de utána a Dunántúlra költözött egy másik nővérhez, aki Félegyházán tanított. A plébániára a Vedres prelátus úr odavett két nővért, az egyiket Szegedről helyezték oda, a másik a szlovák származású Petrina volt, aki nagyon érdekesen beszélt. Ők ketten szakácskodtak, állatokat látták el. Én lettem mellettük a harmadik, mint takarító, felszolgáló, meg beszereztem az állatoknak az ennivalót biciklivel. Ez már 1951-ben volt. Júliusban a prelátus urat is elvitték, jól összeverték, majd nyugdíjazták. Elkerült Szeged alá egy kis hétvégi házba, elvitte a szegedi nővért szakácsnőnek, Petrina nővér meg otthonba került.

    Augusztus elején értem jött Antigone nővér (számtan-fizika szakos), aki időközben elvégezte a könyvelői tanfolyamot és kikerült a parassapusztai állami gazdaságba könyvelőnek. Akkoriban egy férfi volt a raktáros, aki erősen lopott, ezért beajánlott a főnökének, mint megbízható munkatársat. Nem nagyon akartam menni, mert nem értettem a főzéshez, meg attól is féltem, hogy ha én kiadom szabályosan a normát a konyhának, a szakácsok még mindig visszaélhetnek az áruval, ezért csak úgy vállaltam el, ha elvihettem magammal egy nővért szakácsnak. A félegyházi születésű Mardónia nővér jött velem. A munkások mind meg voltak elégedve a koszttal, mert a nővér jól főzött. Egyszer feltűnt a párttitkárnak, hogy mi sohasem megyünk szórakozni a többi fiatallal, vasárnap viszont a szomszédos településekre mentünk titokban templomba. Ránk uszította a rendőröket, kérdezgette, hogy hol végeztünk, én meg elmondtam, hogy középiskolai tanár vagyok, mert előtte nem kértek tőlünk önéletrajzot, a végzettségemhez meg a munkakönyvembe csak annyit volt beírva, hogy középiskola. Letettek a posztomról, nagy hambárokba mentünk kukoricát morzsolni, februárban meg szét kellett szedni a cukorrépa prizmákat, és normába ki kellett ültetnünk. Ott nagyon megfáztam. A főnök hazaengedett a szüleimhez, nem önkényesen távoztam.

    Hazakerültem, bár Terezina nővér szerzett nekem egy tanítói állást Aszódon, de nem töltöttem be. Angéla nővér, a Consummata nővér csapatbelije ajánlott be akkor az ő nyíregyházi iskolaigazgatójának, aki kijelölte nekem Újfehértót állomáshelyül. Három iskola volt ott. A római katolikus tiszta lányiskola, a református iskola tiszta fiúiskola volt, a görög katolikus meg vegyes. Én a fiúkhoz kerültem, itt kezdtem a pályafutásomat. Nagyon rendes igazgatóm volt, tudták miféle vagyok. A templommal szemben állt a pártház, ahol mindig nézték, hogy ki jár be. Az igazgatómat figyelmeztették is miattam, aki szólt is nekem, és onnantól kezdve a görög katolikus templomot látogattam, hogy kevésbé legyek feltűnő. Az első évben nagyon nehéz dolgom volt a fiúkkal, tanító pajtás volt a megszólításom, és nem nagyon fogadtak szót nekem, de egy idős tanító házaspár felkarolt, és rendet tett a férfi az osztályomban, ha nem bírtam velük. Akkor lettem olyan, mint egy katona, azt mondta az igazgató, hogy jobban fegyelmezek, mint egy férfi. Rajzórán is teljes csendben dolgoztak a fiúk.1952-63-ig tanítottam itt, akkor Pesten lakást vettem.

    1963-ban kaptam először útlevelet, hogy meglátogathatom a szüleimet. Áthelyezésemet kértem ezután Veresegyházra. A tantestület három részre volt szakadva, egy igazgató párti, egy igazgató ellenes, meg egy semleges. Ellenségesek voltak velem is, semmilyen információt nem akartak adni. Októberben egy fóti iskola kért el az igazgatómtól, és nekem nagy kő esett le a szívemről. Egészen más jellegű tantestület fogadott, befogadóak voltak. Az igazgató református volt, a testvére is református pap. Ott tanítottam 1974-ig, nyugdíjba menetelemig politechnikát és rajzot. Amíg tanítottam Félegyházán, azt beszámították, csak azt a két évet nem, amíg mással foglalkoztunk, ezért még két évet rá kellett tanítani. Nyugdíjasként tovább tanítottam még 1979-ig. Rákospalotán laktam, onnan jártam ki Fótra.

    A szabadságom nagy részét, meg amikor iskolai szünet volt, a karácsonyt, húsvétot Blandina nővéréknél töltöttem, először kinn a Szőlőben, majd amikor beköltöztek, akkor a Blandina nővér utcában. Sok szegfűjük volt, segítettem is kötözni, piacra vinni. Blandina nővér 1981-ben halt meg, utána is tartottam a kapcsolatot Emma és Klarencia nővérrel. 

    A többi nővérrel úgy tartottam a kapcsolatot, hogy bejártam Pestre Terezina nővérhez, meg a Krisztus Király Kápolnában minden hónapban szentmisénk volt. Terezina nővér összefogott bennünket, megmondta, hogy mi újság a renden belül, kik haltak meg, kikért kell imádkozni. Házkutatás tartottak nála, utána már nem a lakására mentünk, hanem a Krisztus Királyba. Egyszer, amikor Dunakesziről jöttem haza, mert az ottani gimnáziumban is szabás-varrást tanítottam, szólt Anett nővér, hogy kerestek a rendőrök, be kell mennem a VIII. kerületi kapitányságra. Megtalálták Terezina nővérnél a házkutatás során az én nevemet is a papírokon. Kérdezték, hogy hogyan engedtek engem tanítani, mire én kikértem magamnak, hogy nemcsak engedtek, de külön felkértek, mert nem volt, aki tanítsa a varrást. Odorika nővért is behívták. 

Szerafina nővér 2005. április 5-én hunyt el budapesti rendházunkban. R.I.P.