"Fél év múlva, amikor kezembe került a kép, hirtelen az az ötletem támadt, hogy miért ne lehetnék én is apáca." 

M. Ernesztina nővér

 

"1920-ban születtem Mágocson. A polgáriban az 1-3. év vizsgáit még Dombóváron az orsolyitáknál tettem le, de negyedéven már Mágocson tanulhattam a mi nővéreinknél, és Hőgyészen vizsgázhattam. Mind a hat társam apáca akart lenni, mert a rendi élet tetszett nekünk, csak én torkolltam le őket. Egyszer színdarabot adtunk elő apácaruhában, Adelheid nővér pedig fényképfelvételeket készített rólunk. Fél év múlva, amikor kezembe került a kép, hirtelen az az ötletem támadt, hogy miért ne lehetnék én is apáca. Imádkoztam, felismerjem Isten akaratát. Édesanyám beteg volt, jó darabig hallgattam a terveimről. Adelheid nővér biztatott, hogy mondjam meg a szüleimnek. Aquina anya is beszélt velünk. 

A posztulatúrát Németkéren végeztem, mint tanítónő. ’43-ban beöltöztem Kalocsán, ’44-ben a fogadalomtétel után Szegedre küldtek tanulni. A 2. évet a háború miatt T. anya kérésére a mágocsi zárdában töltöttem. A háború után egyszerre kellett elvégeznem a 2-3. évfolyamot. ’47-ben szereztem diplomát magyar-német-történelem szakon. Ezután Kiskunhalasra helyeztek. Egy éven át még taníthattam, az államosítás után sekrestyés kisegítő lettem a főnöknő mellett, és a tanyasi iskolában hitoktattam. ’50-ben nem vittek el bennünket, bár esténként összecsomagolva vártuk őket. Felszólított bennünket egy katonai és egy világi vezető, hogy csomagoljunk össze és rövid időn belül hagyjuk el a zárdát. Úgy kellett a civil ruhákat kölcsönkérni. 

Mágocson a családnál laktam öt éven át. ’55-ben visszamentem a halasi plébániára. ’60-ban Valkóra kerültem, ugyancsak plébániára, majd Gödöllőre. A Grassalkovich kastélyban két nővérünk ápolónőként dolgozott, esténként beszélgettünk. Másfél év után Teréz néni Bp.-re hívott a Krisztus Király plébániára, ahol ő irodai munkát látott el. Ápoltam  Városi plébános atyát, vezettem a háztartást és segítettem az irodai munkában. Sok volt az adminisztráció, mert a közeli szülészeti klinika minden újszülöttjét hozzánk hozták keresztelni. Örültem, mert részt vehettem a találkozókon. ’69-ben Varjú Imre atya, akit Halasról ismertem, plébániát kapott Borsosberényben. Hívott, én örömmel mentem, mert Városi atya éppen szociális otthonba költözött. ’79-ben, amikor az atyát áthelyezték, vele mentem Pestszentlőrincre, ’92-ig itt dolgoztam."