"A lágerben tettem le az örökfogadalmat." 

M. Nóra nővér 

  "Édesapám iskolaszolgaként dolgozott Bácsalmáson. Egy szoba-konyhás szolgálati lakást is biztosítottak számunkra, amit a zárdától csak egy vékony kerítés választott el. Ha valamire szükségük volt a nővéreknek, csak kiáltaniuk kellett. Nővérem az óvodában dajka volt, szüleim takarítottak a zárdában és az iskolában, hajnalban szenet hordtak fel, begyújtottak mindenütt. Majdhogynem éjjel-nappal ott voltunk. Vasárnap az Oltáregylet imaalkalmára hordtuk a székeket.

   Harmadik polgáritól az óvodában megtettek felvigyázónak. Ha volt egy kis időm, bejártam az órákra, de általában nem volt, így különbözeti vizsgát kellett tennem. Nagyon szerettem a gyerekeket, ott kaptam a hivatásomat. Kalocsán elvégeztem az óvónőképzőt, majd posztulánsként kihelyeztek Újszegedre egy évre. Utána visszahelyeztek Kalocsára, novíciátus után pedig Bácsbokodra kerültem Adorjána, Hilda, Eusztella, Eszperancia nővér mellé. Az egycsoportos óvoda a zárdában működött, az iskola pedig közvetlenül mellettünk állt. Itt ért az államosítás.

    Nehéz időket éltünk, akadozott az ellátásunk. Genovéva nővér édesapjának javaslatára selyemhernyókkal kezdtünk foglalkozni. Az egész ház tele volt a büdös gubóikkal. Mivel az értük kapott pénz kevésnek bizonyult, kukoricát is szedtünk Borsodon Genovéva nővér szüleinek, meg az én szüleimnek a segítségével. Egy év múlva Adorjána nővértől elkérték a névsorunkat. Egy éjjel betörtek a zárdába, eloltották a villanyt, majd kb. fél órán keresztül verték az ajtóinkat, amíg be nem törték az üveget. A lámpa fényénél névsorolvasást tartottak, majd mind a kilencünket teherautóra pakoltak, amiben már benn ültek a bajai nővéreink. Nem beszélhettünk egész úton. A ceglédi házunkba vittek minket, ahol hamar híre ment a jövetelünknek. A helybéliek szalmazsákokat tömtek meg nekünk, azokon aludtunk a földön, meg élelmet is hoztak, olyan sokat, hogy főztünk is. Lefoglaltuk közben magunkat mosással, házimunkával, egy nővér még angolórákat is adott, bekapcsolódhatott aki akart. A lágerben tettem le az örökfogadalmat Amancia nővér kezébe erős lelki ösztönzést érezve erre.

    Többször jöttek éjjel a rendőrök névsort olvasni, úgy volt, hogy Szovjetunióba visznek minket, de a püspöki karral való megegyezés alapján oda mehetett mindenki, ahová tudott, szétszórtak minket. Bácsalmásra haza nem mehettem, mert határsávnak számított. Írtam Dunakeszire egy nőnek, aki valamikor nővér akart lenni, de nem lett az, hogy elfogadna-e engem. Értem jött, civil ruhát is hozott, hogy átöltözhessem, és elvitt magához. A körülmények megdöbbentőek voltak. Dionyzia nővérnek megírtam a helyzetemet, aki egy bajai családnál szerzett nekem állást és szállást is. Szüleim ott sokszor meg tudtak látogatni. Egy két év körüli gyerekre kellett vigyáznom. Emlékszem első alkalommal elküldtek sétálni vele, és én a sétát szó szerint vettem. Dél körül már annyira fáradt voltam, hogy a gyerekkocsit alig tudtam tolni, a háziasszony meg nevetett, mert ő csak azt akarta, hogy a jó levegőn aludhasson a kisgyerek. Két évig voltam náluk.

    A székesfehérvári művelődési osztályon három helyet kínáltak: Mórt, Székesfehérvárt és Mezőfalvát. Ez utóbbi helyen dolgozott Mardónia nővér, akit ismertem már, ezért ezt választottam. Életem legszebb éveit itt töltöttem. A nővér a plébánián dolgozott, én meg egy világi óvodában. A szülők nagyon szerettek. Áthelyeztek ezután Nagyvenyimre vezetőnek a kis falu istállóból kialakított egycsoportos óvodájába. Rengeteget dolgoztam, plusz két csoportszobát építettünk társadalmi munkában a szülőkkel. A téeszelnök, pártelnök és tanácselnök is sokat segített. Kis kertünk is volt, amit megműveltünk a kollégákkal. Jó közösségben dolgozhattam, szeretetben, nem féltékenykedtünk, nem bántottuk egymást. Egy dolog aggasztott csak. Egyszer egy gyerek lenyelt egy gombostűt, és az orvos berendelte a dunaújvárosi kórházba. Egy percig nem tudtam aznap megnyugodni. Hazamentem, de egész éjszaka nem tudtam aludni, szinte hallottam a szülők sirámát. Egész éjjel imádkoztam, reggel tudtam meg, hogy a gyerek jól van, az volt a szerencséje, hogy a gombostűt fejjel lefelé nyelte le. Innen mentem nyugdíjba 12 év után. Közben hozzám költözött Mardónia nővér, amikor nyugdíjba mentem, őt is vittem haza Bácsalmásra, a szüleim házába 1979-ben.

    Otthon a polgármester megkért, hogy az induló katolikus óvodában segítsek. A plébános nem szólt róla, amikor pedig előhoztam az ügyet, csak hallgatott. Az óvónők féltek tőlem, azt hitték, hogy vezetőnek hívott a polgármester, pedig csak segíteni akartam. Amikor ez kiderült, megbékéltek. Pásztorjátékot, gyerekkeresztutat szerveztem, anyák napját a templomban.

    Amikor megnyílt a kalocsai óvoda, Romuálda meg Bianóra nővér vezetőnek hívott. Akkor ott nemet mondtam, idős testvérem, és a velem lakó nővér miatt is. Bácsalmásról azután Csepelre, a rendi szociális otthonba kerültem."