XIV. állomás: A sír - Drága Jézusunk! A csúfosnak látszó vég után a hideg sírban nyugszik tested. Ha a búzaszem nem hull a földbe és el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. A sötét sír fölött a húsvét fénye dereng. - Szerzetünk történetének minden napja egy kis föltámadás, de ehhez minden este meg kellett halnunk önmagunknak, hogy életünk ne a miénk, hanem Istené lehessen. Hány és hány nővérünk küzdötte végig a földi életutat a 413, illetve a 150 esztendő alatt, hogy aztán boldog otthonra találjon odaát! Istentől kaptunk ajándékul elöljáróinkat: Franz Mária Terézia, Bernárda, Aquina, Ildefonza, Mediatrix, Antónia anyát és többi nővérünket, akik már elköltöztek ebből a világból, és azokat is, akikkel együtt járjuk még az utat idelent a majdani boldog színelátásban reménykedve. - Istenünk, bocsásd meg nekünk azokat a hibáinkat, amelyeket nem tudtunk jóvátenni már eltávozott nővéreink életében. Bocsásd meg azt is, hogy oly keveset törődünk a múltunkkal, pedig a jövő csak abból forrásozhat. - Istenünk! A szeretet kötelékeit, amelyekkel Krisztus a földön magához láncolt minket, őrizd meg a jóságosan a mennyben mindörökre.
