"Édesanyám felajánlott a bátyámat és engem az Istennek, amikor születtünk. Bátyám pap lett, én meg apáca"
M. Pompilia nővér
"Kiskunfélegyházán születtem tízgyermekes családból. Ott végeztem az elemi és a polgári iskolát, majd beléptem a nővérekhez 15 éves koromban. Édesanyám felajánlott a bátyámat és engem az Istennek, amikor születtünk. Bátyám pap lett, én meg apáca, édesanyám nagy örömére. Két évig jelöltnőként portára kerültem, ezután áthelyeztek Kalocsára, ahol egy évig posztulánsként az érseki kastélyban szolgáltam, majd beöltöztem 1935-ben. A fogadalomtétel után Ildefonza anya jóvoltából Bajára kerültem, aki akkor még bajai főnöknő volt, és jól ismert engem és szüleimet Félegyházáról, sőt, tanított is. A háború ideje alatt Szabadkán is töltöttem kis időt Bonfilia nővérrel, meg a sebészeti osztályon segítettünk be az ápolásba egy ideig, mert az ápolónők is elmenekültek. Később a Püspöki Tanoncotthonban főztünk a piarista atyákra és a gyerekekre. Mezőkovácsházán két évig voltam, majd Kecelre kerültem a Búr-tanyára, ott volt a kalocsai háznak egy nagy szőlője. Ott ért a feloszlatás. Tisztelendő anyával megvettünk egy lakást Óbudán a Kolostor utca 11-ben, de abban az utcában lakott a budapesti rendőrfőkapitány, így őt hamarosan utolérte a rendőrség, mennie kellett, én maradtam egyedül a lakásban, amit felújítottam a szüleim pénzéből. Az emeleten lakott az úttörővasút pályamestere, aki felvett anyagelszámolónak. Onnan kerültem a Szolidaritásba, a Dukai Júlia vezette kesztyűrészlegbe, képesített kesztyűvarróként. A lakás időközben az én nevemre került. '92-ben Siegfrieda nővér hívott a csepeli otthonba lakni. Ismerte bátyámat, aki rendfőnök volt Pesten. Zöldhályogom van, eléggé beteg vagyok, balesetem is volt, mégis éreztem mindig Isten segítségét az életemben. Szeretek plakátot készíteni, nyolc templomot láttam el vele."
Pompilia nővér 2005. június 28-án halt meg.