Szerző: klaranover 6 / 35 oldal

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva és a feltámadás reményébe vetett hittel tudatjuk, hogy

Szilágyi Vilma M. Vilma kalocsai iskolanővér

életének 92., szent fogadalmának 25. évében az isteni Jegyes hívására

2018. február 8-án az Örök Hazába költözött.

Érte bemutatott engesztelő szentmise Budapesten a Krisztus Király Kápolnában (VIII. Reviczky Gy. u. 9.),

2018. március 8-án (csütörtökön) 15.00 órakor lesz,

majd ezt követően hamvait a templom urnafülkéjében helyezzük örök nyugalomra.

Gyászjelentés:

Szilágyi Vilma Mária Vilma nővér

1926. november 25-én Budapesten született, a VIII. kerületben és itt járt iskolába. Szülei siketek voltak. Egy húga volt, Izabella nővér. Fiatalon, titokban léptek be testvérével a Szent József Családja szerzetesközösségbe. Vilma nővér 1942 és 1949 között a Szív újság főszerkesztője mellett titkári feladatokat látott el. A szétszóratás után egy ideig egy cipőgyárban dolgozott, majd a Villamos Automatika Intézetben okleveles árszakértőként. 1951-ben tettek titokban első fogadalmat. Szüleikkel éltek és munka után szeretetből eljártak többgyermekes családokhoz a házimunkában segíteni és hittant tanítani a gyerekeknek.

A Ward Mária Hitoktatóképzőben szereztek hitoktatói képesítést.

A ’60-as években szüleik siket barátai összefogtak, hogy hitoktatást és lelki beszélgetést szervezzenek rendszeresen otthon, a családban.  Egy évben kétszer egy pap rövid beszédet tartott nekik, amit Izabella és Vilma tolmácsoltak. Így kezdték szolgálatukat a hallássérültekkel. „Hallhatóvá” tették számukra Isten Igéjét.

1972 decemberétől Budapesten, később több vidéki városban is lehetőség nyílt arra, hogy hallássérültek számára külön szentmise legyen. Vilma nővérék még idős korukban is rendszeresen elutaztak a vidéki városokba is, hogy szentmiséken tolmácsoljanak, segítsenek a siketek hitoktatásában. A siket és nagyothallók iskolájában, valamint a halmozottan fogyatékosok iskolájában évekig hitoktattak, mellette felnőttekkel is foglakoztak. Előkészítették őket a szentségek vételéhez. Minden egyházi szertartáson tolmácsoltak, ahová hívták őket. Közösségi programokat, zarándoklatokat szerveztek siketeknek. Európa nagy kegyhelyeinek többségét bejárták, Rómába és a Szentföldre is eljutottak. Összeállították és kiadták havonta a Hallássérült Hívek Hírlapját, tolmácsoltak bármely ügyintézés esetén.

Vilma nővér 1981-ben ment nyugdíjba, ezután a Katolikus Egyház Szeretetszolgálatánál dolgozott. Kapcsolatba kerültek a kalocsai iskolanővérekkel, és 1990-ben Consummata nővér hívására átjöttek a világi rendbe, majd 1992-ben végleg beköltöztek a Mária u-i rendházba, magukra öltötték a szerzetesi ruhát és tovább teljesítették sajátos hivatásukat, a hallássérült-pasztorációt.

1996-ban tettek örök fogadalmat. Vilma nővér amikor már kora és különféle betegségei miatt a hallássérült pasztorációban nem tudott aktívan részt venni, a Mária utcai Szent Szív Otthonban a betegágyban fekvőket áldoztatta, beszélgetett velük és több időt töltött a kápolnában. Mindig segítőkész, szolgálatot vállaló nővér volt. Türelemmel viselte a betegségével járó nehézségeket (cukorbetegség, egyre gyengülő látás és hallás). A Teremtő Isten nem várta meg teljes elgyengülését, váratlanul magához szólította őt.

Tizennyolcadik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök ajánlása alapján a testület tagjai Kisfalusi M. Klavéria nővért, Társulatunk tagját választották ki. A díjat rendtársaink jelenlétében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, pénteken Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében. 

Kisfalusi M. Klavéria imádságos lelkülettel és minden lehetséges eszközzel több mint hét évtizeden át szolgálta egyházát és embertársait. Szeretetszolgálata a Rakaca-völgyben közismert volt, s ezzel hívő nemzedékeket és hátrányos helyzetű családokat egyaránt rendszeresen segített. Aktív szolgálatából visszavonulva már teljesen az imádságnak szenteli napjait.

1924-ben született Viszlón görögkatolikus nagycsalád tagjaként. Gyermekkorára így emlékezik: „Huncut gyerek voltam. Jött egy koldus és kint aludt az istállóban és édesanyám, mikor kiment fejni, beküldte, hogy jöjjön be a házba melegedni. Mi azt hittük gyerekek, hogy el akar bennünket vinni, ezért megfogott engem a nagyobbik testvérem és odavitt eléje, hogy engem vigyen el, mert én vagyok a legelevenebb. Akkor a koldus azt mondta: „Nem viszem most, mert még kicsi, majd eljövök érte, ha nagy lesz.” Húszévesen beléptem a rendbe és ekkor visszaemlékeztem, hogy a koldus személyében maga Jézus hívott.”

„12 éves koromban elszegődtem pesztonkának, a viszlói görögkatolikus parókiára. 5 évig gondoztam a kis gyerekeket és amikor haza akartam menni, a parókus atya kért, hogy ne menjek, mert sírnak a gyerekek utánam. Az egyik kisfiú még iskolába sem akart menni, hogyha én nem megyek vele.”

Klavéria nővér 1940-ben fejezte ki szándékát a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek rendjéhez való csatlakozásra, de a feloszlatás fennálló veszélye miatt csak 1949-ben tett első fogadalmat. 1950-ben a  politikai helyzet, a szétszóratás miatt haza kellett mennie Viszlóra. A szomszéd településen lévő parókiára ment, hogy ott szolgáljon a rakacai egyházközségben, ahonnan a rend titkos találkozóira havonta feljárt Budapestre. Rakaca fontos szerepet töltött be az akkori Miskolci Apostoli Exarchátus életében. M. Klavéria nővér mindig a szolgáló szeretetet valósította meg. 1953-ban tett titokban örökfogadalmat. Miután bátyja, Kisfalusi János került Rakacára parókusnak, folytatta mellette a karitatív munkát és mindenben segítségére volt pap bátyjának.

Titokban tartott hittanórát a gyerekeknek és tanította őket keresztet vetni, imádkozni és görögkatolikus módon köszönni. Ennek az lett az eredménye, hogy bárhol találkozott a gyerekekkel mindegyik kórusban köszönt, „Dicsőség Jézus Krisztusnak!” és vetették a keresztet. Klavéria nővér ekkor azt válaszolta nekik, hogy keresztet a templomban és keresztek előtt szokás vetni, neki elég köszönni. A gyerekek szívében egybeforrt a köszönés és a keresztvetés, ami kifejezi az ő életét.

Fáradhatatlanul sokat dolgozott, mezőgazdasági munkát végzett, hogy amire szükség volt akár templombúcsúk, akár papi találkozók és rekollekciók rendezéséhez, azt megteremtse. Ezek mellett nem hanyagolta el a lelki töltekezést sem. Rendi öltözetét nem viselhette, de mindig hű volt az őt meghívó Istenéhez.

Ápolta a ministráns fiúkban, az általa legszentebbnek tartott papi hivatás magját és ennek vállalására buzdította a falubeli fiúkat. Bátyjával közös példájuk és imádságuk meghallgatásra találtak, hiszen több mint tíz pap került ki szolgálatuk alatt Rakacáról.

Természetes volt, hogy a parókia mindenki számára nyitott, oda betérhettek jó tanácsért, segítségért. Pap bátyja mindenkinek, minden kérvényét – legyen az bármilyen ügy – legépelte és Klavéria nővér vitte a hivatalokba, ahol egy idő után azt kérték, cseréljék le az írógépet, mert feltűnő, hogy minden kérelem ugyanazzal a géppel lett megírva.

A rendszerváltás előtti évtizedekben nem kis veszélyt vállalt buzgó helytállásával. Idős korát újra rendi keretekben tölti a csepeli Szent József otthonban és a Mária utcai rendházban.

Büszkék vagyunk nővérünk példás életére, és köszönjük az elismerést!

Cikk a Magyar Kurírban 1.

Cikk a Magyar Kurírban 2.