"Egyszer édesanyám megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem nővérnek lenni… ettől a naptól fogva nem volt nyugtom."
M. Alexandrin nővér
"Nálunk Zentán nem voltak nővérek, csak Adán, meg Magyarkanizsán. Egyszer édesanyám megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem nővérnek lenni. Mondtam, hogy nem ismerek senkit, de ettől a naptól fogva nem volt nyugtom. Mondtam a barátnőmnek, aki szintén el akart velem jönni, mert a nagynénje kalocsai iskolanővér volt. Elindultunk Kanizsára gyalog. Nagyon megörültek nekünk.
Jelöltként Magyarkanizsán a mosóházban dolgoztam, zépen tudtam vasalni. Szabadkán öltöztem be 1933-ban. Beöltözéskor árulta el anyukám, hogy amikor nagybeteg voltam, és majdnem meghaltam, felajánlott a Jóistennek.
1945-ben megkérdeztek, hogy hova akarunk tartozni, és mi Magyarországod választottuk. Kalocsán a konyhában voltam, Szegeden meg tanoncokkal voltam két évet. A tanoncokkal, világi fiúkkal Magyar Károly foglalkozott, azoknak főztünk, olyanfélék voltak, mint a kollégisták. Utána újra Kalocsára kerültem, rendi ruhákat mostunk, fejfátyolokat vasaltam, azt különösen szépen tudtam. A szétszóratást nem vártam meg, a húgomhoz költöztem, aztán egy zsidó családnál lettem mindenes; a feleség Kalocsán növendékünk volt. A második zsidóüldözési hullámban ők azután elmenekültek. Plébánián is dolgoztam Budapesten, a Kassai téren, de a húgomnál laktam, onnan jártam be. Sekrestyéskedtem 26 éven át, főznöm nem kellett. 89 éves koromban azután fogadtunk valakit, aki kimos, de vasalni még én vasalok. Amíg bírom, addig csinálom.
A pesti összejöveteleken én is részt vettem a Krisztus Király Kápolnában a negyven év alatt. Mindig észrevettem, hogy a Jóisten vigyázott rám, otthon éreztem magam mindig a plébánián, bár bácskai születésű vagyok."
Alexandrin nővér a riport elkészülte után a Mária utcai rendházunkba költözött, 2007. február 12-én halt meg.