"Jó kalocsai iskolanővérnek lenni. Mindig jól éreztem magamat a nővérek között."
M. Hubertina nővér
"Keceli vagyok. A helybéli betegápoló irgalmas nővérek közé akartam menni, de nem bírtam a vért, ezért nem vettek fel. Az ő főnöknőjük ajánlotta a mi rendünket. Éppen aznap ment ki tisztelendő anya a Búr tanyára, de nagyon későn ért oda, nem tudtuk megvárni. Egy másik alkalommal elmentünk, és akkor felvett.
Szüleim nem szívesen vették. Még két testvérem volt, az egyik meghalt, nem akartak engem is elveszíteni. Amikor a zárdába akartam menni, mindenki le akart beszélni. A kistestvérem nagyon sírt, hogy ne hagyjam itt, akkor már nagy beteg volt, és hamarosan meghalt. Kértem, hogy segítsen majd. Halálának egy éves évfordulójának napján léptem be a zárdába. Megjelent nekem és egy egyest mutatott. Nagy csokor virágot vittem a sírjára.
Kalocsára kerültem a konyhára, másfél év múlva pedig Bácsalmásra. Jubella nővérrel együtt voltam ott posztuláns, majd Kalocsán novic. Utána őt áthelyezték, én meg maradtam az anyaház konyháján Magina nővérrel. A kastély konyháján teljesítettem ezután szolgálatot. Nagyon beteg lettem, tüdővérzésem volt, kórházba kerültem, majd fél évre haza kellett mennem.
Mire karácsony után visszamehettem Kalocsára, már bejöttek az oroszok. Evalda nővér vigyázott rám, hogy egyek rendesen, meg levegőzzek. Utána már nem lett baja a tüdőmnek, szépen elmeszesedett a kavernám.
A kastélyban ért a szétszóratás, Patrícia nővér főnöknősége alatt. Ugyanazon éjjel vitték el a nővéreinket meg a jezsuitákat is. Éva nővérünk testvérének a fia a kormányban volt, ő szólt előre, hogy meneküljünk, ki merre lát, mert a nővéreket Oroszországba fogják vinni. A templomosok a Burgban maradtak, meg Renáta nővért nem vitték el, aki édesanyjánál aludt aznap éjjel.
A kastélyban minden éjjel össze voltunk csomagolva, élelemmel felszerelkezve, hogy ha visznek minket, legyen mit enni. Egész kenyereket vittünk fel. Tizenketten laktunk ott. Éppen az apácaruhákat teregettem a garázsoknál, amikor a Meggyessy úr szólt, hogy jöttek értünk. Végül is nem vittek el minket, hanem három bencést, meg két más rendbeli nővért hoztak.
Végül ki kellett vetkőznünk (= nem hordhattuk a szerzetesi ruhát). Mindenki ment, ahová tudott. Humilitasz nővér Németországba ment, a többiek a családjukhoz. A kastélyban csak én maradtam Reparáta nővérrel egy darabig. A váci püspökségen, majd a székesfehérvári papi otthonban dolgoztam a negyven év alatt, utána pedig kint Rómában, a Via Julián. Dankó érsek úr írt nekem levelet, hogy a kastélyban dolgoznék-e nála. Akkor hoztak haza, amikor a palliumért mentek. Az érsek úr halála után kerültem a rendi szociális otthonba.
Jó kalocsai iskolanővérnek lenni. Mindig jól éreztem magamat a nővérek között."