"Nagyon sok szeretetet kaptam a nővérektől egész életemben"
"Tolnán születtem. A szétszóratás előtt akartam felmenni nővérnek Kalocsára, mert két rokonom is nővér volt már akkor: Flóriána és a Szervula. Édesanyám nem ellenezte, azt mondta, ha ezt választottad, viseld ezt a sorsot. Flóriána nővér elment Balatonakarattyára tisztelendő anyához, aki ’58 szeptemberében meghívott magához egy hétre, és rögtön magánfogadalmat tehettem. A lelki atyámmal együtt nagyon jól felkészített a fogadalomra, kikérdezett és mindennel meg volt elégedve. Egy hét után Nagy-Pál Mária Consummata nővérhez küldött. Ott minden hónapban találkoztam az újonnan belépett Ancilla, Krisztofóra, Kinga meg Michaela nővérrel. Dunakesziről járt még be a Tóth B. Margitka, Vácról Szabó Margit. A Mihály utcába mentünk, ahol komoly beszámolókat kellett tenni az Ecce ancilla Domini sorozatból, ez volt az én posztuláns időszakom. Három év után kaptunk beöltözést: fátylat meg szerzetesi nevet. A Tarzícia név tetszett a névsorból, mert szeretem a szentségi Jézust. Nem mondtam, hogy ezt választom, mégis ezt kaptam. Így ment ez ’69-ig, amikor is Kalocsán a burgban örökfogadalmat tettem Angeli atya lelkigyakorlata után Consummata nővér kezébe. Lelki élményként maradt meg ez a korszak, nagyon boldog voltam, szeretetben éltünk együtt. Közben bölcsődevezetőként dolgoztam Pakson. Meg is lett ennek a böjtje: ’70-ben Péter-Pálkor bevittek a rendőrségre, és fél évig gyötörtek. Mindenféle szerzetesi dolog érdekelte őket, főleg Terezina nővér. Valami névsor volt náluk lestencilezve, de én hála Istennek nem sokat tudtam ezekről. Spiclinek akartak beszervezni Balatonakarattyára, de én nem vállaltam. Másfél órán át vallattak, puskatussal fenyegettek, 5000 Ft pénzbírsággal, börtönnel, én meg véresre haraptam belül a számat.
A munkahelyemen fegyelmit kaptam, leváltottak, a képesítés nélküliek fizetését kaptam, holott szakképzett csecsemő- és gyermekgondozó vagyok. Mindez persze felsőbb utasításra; a közvetlen főnökeim részvétüket fejezték ki, sajnáltak és nem voltak hajlandók a fegyelmi papíromat kifüggeszteni. Az egész város rólam beszélt, szabálysértésnek adták elő, hogy ne legyen egyházüldözés színezete a dolognak. ’78-ig gyerekek közt dolgoztam ugyanitt, majd ’78-’83-ig a Városi Bölcsődében, ahol a munkámmal meg voltak elégedve, kormány-kitüntetést is kaptam. Egy irgalmas nővér igen rozoga, beázó lakásában laktam. Pakson élt akkoriban egy tolnai születésű káplán, aki meghívott a házába albérletbe. Nyugdíjasként 25 éven át besegítettem neki a plébániai munkába, háztartást vezettem, és őt ’95-ben bekövetkező haláláig ápoltam. ’96 februárjában beköltözhettem a rendi szociális otthonba. Nagyon sok szeretetet kaptam a nővérektől egész életemben, beleírtam ezt a hivatalos önéletrajzaimba is. Itt is jól érzem magam, imádkozhatom a tabernákulum előtt, minden nap hálát adok, hogy itt lehetek."
Tarzícia nővér 2016. március 7-én hunyt el. R.I.P.