A Megszentelt Élet Évének megnyitóját a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a Megszentelt Élet Világnapján 2015. február 2-án a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony Templomban tartotta. A szentmise főcelebránsa Dr. Bábel Balázs érsek atya volt. Az eseményen jelen voltak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szerzetesei, akik megújították elkötelezettségüket Istennek. Ezen a napon ünnepeltük a Constantinum Óvoda és Kollégium 20 éves fennállását, és Jézus bemutatásának ünnepén a hagyományoknak megfelelően imádkoztunk Kiskunfélegyházáért is (241 éve kapott Kiskunfélegyháza mezõvárosi címet)Intézményük megalakulásának 20. évfordulójára színielőadással, verssel és énekes műsorral emlékeztek az óvodások és a kollégisták. Ezt követően az óvodában nyílt meg az a kiállítás, amely az óvoda és kollégium történetét, mindennapjait, valamint az óvodások rajzait mutatja be. Az ünnepséget agapé követte.

Cikk és képek az eseményről

Az én óvodám kiállítás.