150 éves jubileumunk alkalmából elzarándokoltunk Milánóba és Torinóba 2010 április 25-28-ig.
Milánó Lombardia régió nyugati részében fekszik, a Pó-síkságon. Az Olona, Lambro és Seveso folyók szelik át. A települést a kelták egyik törzse, az insuberek alapították a Kr. e. 6. században, Kr. e. 222-ben a rómaiak foglalták el. A város földrajzi fekvése ihlette meg a névválasztást is: Mediolanum (azaz utak kereszteződése).
A városhoz három reptér tartozik, mi a bergamóira érkeztünk.
A város központja mindig is a mai Piazza del Duomo területén volt, ami a város szíve és egyben geometriai középpontja. A dóm építését megelőzően már évszázadokon át ezen a helyen volt a város vallási központja. A rómaiak idején egy Minerva-templom állt itt. Ugyanezen a helyen alapította meg 390-ben Szent Ambrus a Santa Maria Maggiore-bazilikát. 1396-ban Gian Galeazzo Visconti herceg utasítására hozzáfogtak a dóm építéséhez. A főépítész 1400-tól Filippino degli Organi volt.
Milánói képeink:
A felhők fölött
A Dóm Milánó első számú nevezetessége. Olaszország legnagyobb gótikus stílusú temploma. Mintegy 135 fiatorony és több mint 2200 szobor díszíti a tetős és a külső falakat. A székesegyház – mely a világ negyedik legnagyobb székesegyháza – 40 000 hívő befogadására alkalmas. Méretei: • Hosszúság: 158 m. • Szélesség: 66 m, a kereszthajóé 92 m. • Homlokzata 61,5 m széles és 56 m magas • A középhajó magassága 48 m. • A kupolatorony magassága 108,5 m. • Alapterülete 11.700 m2. Április 25-én 11 órakor a dómban vettünk részt ambrozián liturgia szerinti szentmisén, amely introitussal és lépcsőimával kezdődött. Az Úr legyen veletek-re a pap nem fordult ki a nép felé. Az átváltoztatás után az „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” helyett a miséző ezt mondja: „parancsot is adott nekik, mondván: Valahányszor ezt teszitek, az én emlékezetemre tegyétek, halálomat és föltámadásomat hirdessétek, eljövetelemet reméljétek, amíg a mennyből újra eljövök hozzátok!” Isten Báránya nem volt, mert azt csak gyászmisében mondanak.
A dóm kapuja. A dóm építéséhez a Lago Maggiore környékéről szállították az enyhén rózsaszín árnyalatú márványt. A 15. század utolsó évtizedében a munkák folytatása Lodovico Sforza, Milánó hercege és két kiváló építész, Cristoforo Solari és Giovanni Antonio Amadeo nevéhez fűződik. Később lombard, francia és német építészek folytatták a munkálatokat. 1572. szeptember 20-án Borromeo Szt. Károly Szűz Mária születésének emlékére felszentelte a dómot. 1769-re került fel a kupolatorony hegyes csúcsa, és erre helyezték rá 1774-ben a Mária-szobrot, a milánóiak kedvelt Madonnináját. A 19. században újabb díszítő elemek is kerültek az épületre és 1890-ben, fél évezreddel építésének megkezdése után, a téren már nagyjából a mai dóm állott. 1886-ban ismét pályázatot írtak ki a főhomlokzat átalakítására, mivel még mindig sok ellenzője volt. A pályázaton Giuseppe Brentano lett a győztes, de tervét nem valósították meg. A XX. század elején készültek el a bronzkapuk.
A szentély. A szentélyben levő főoltárt patkó alakban – tíz pillérrel részekre osztott — fallal övezett széles kórus öleli körül. A szentély két vége között rövid lépcső vezet a templom egyik díszéhez, a gazdagon dekorált, barokk főoltárhoz. Ennek egyik része a dómnak V. Márton pápa által 1418-ban felszentelt eredeti oltára. Mai formáját a 20. század elején alakították ki és hozzá tartozik az angyalokkal díszített hatalmas baldachin, amelyet nyolc oszlop tart. A szentélykörüijáró jobb oldalán, az első boltszakaszból két ajtó is vezet a kriptába, azaz egy nagy, kerek terembe, amelyet szintén Pellegrino Tibaldi tervezett. Innen érhető el a földalatti, nyolcszögletű Scurolo di San Carlo nevű kápolna, amely Borromeo Szent Károlynak síremlékét rejti magában. A Richini által tervezett kápolnát ezüstlemezekből készített domborművek díszítik. A szent koporsója, melyet IV. Fülöp spanyol király ajándékozott a dómnak, hegyikristályból készült.
A jobb oldalihoz hasonlóan a bal oldalhajó szintén boltszakaszokból áll. A hatodik boltszakaszban egy fafeszület áll: a legenda szerint Borromeo Szent Károly az 1576. évi pestisjárvány idején ezzel vonult végig Milánó utcáin. Rengeteg gyertya égett a hosszú, asztalszerű állványokon, szinte az egész oldalhajóban. A második boltszakasz falán két veronai vörös márványból készült tábla áll, nyolc apostol domborműképével, amelyek egy ismeretlen, 13. századi campionei mester alkotásai. E boltszakasz mellett, balról a második oldalhajóban egy Pellegrino által tervezett reneszánsz keresztelőmedence van, a hozzá tartozó porfirmedence — a feltevések szerint — még a római korból maradt fenn. Az első boltszakaszban Carpi modern, festett üveg-ablakai alatt egy napóra áll, amelyet a szemközti ablakból ide-írányított fény világít meg.
A sok építkezési periódus és a főépítészek gyakori váltakozása miatt az épület homlokzata a stílusok sokféleségét tükrözi. A homlokzatot tornyocskákkal koronázott pillérek tagolják öt részre a templom belső elosztásának megfelelően. Mind az öt részhez díszes kapuzat és két sor kisebb és nagyobb ablak tartozik. A kapuk fölött bibliai jeleneteket ábrázoló márvány domborműveket láthatók A Duomo 2008. július 26-án “lett készen”: az elmúlt években alapos tisztításon esett át és az utolsó takaróelem is lekerült a homlokzatról. A kereszt alapterületű gótikus templom építése 1386-ban kezdődött és hatszáz évig tartott, így a több, mint 2500 szobron barokk és reneszánsz stílusjegyek is felfedezhetők. Mellette található a Palazzo Reale, amelyben Dóm Múzeum is működik, kiállítva többek között jó néhány, a Dómról leszedett szobrot.
Galleria Vittorio Emanuele II. A Dómmal szembeni Gelateriában van egyesek szerint a világ legfinomabb fagyija. Ezt a nézetet ezennel megcáfoljuk, mert a Szt. Lőrinc Templom mellett klasszisokkal jobb fagyit ettünk. A Dóm téren található II. Victor Emánuel lovasszobra,1896-ban állították fel. Nem sokat nézegettük, mert mire kijöttünk a dómból, egy tüntetés-szerűség alakult ki a téren, tele volt zászlós és kiabáló emberekkel. A metró sem állt már meg ezen az állomáson, így gyalog távoztunk. Sajnos ezen a napon a dóm tetejére sem lehetett fölmenni, csak este 7 után, de azt nem vártuk meg. A Galleria Vittorio Emanuele II passzázs összeköti a Piazza del Duomót a Piazza della Scalával. A hosszabbik ága 195 (148?) m, a rövidebbik 105 m. A központi, nyolcszögletű kupola magassága 50m. 1875-1877 között épült Giuseppe Mengoni tervei szerint. „Milánó szalonjának” nevezik. Nekünk itt legjobban nagy és hosszú virágládába ültetett sövény tetszett, mert a sövény közepén végig piros virágcsík húzódott. Remek ötlet!
A Piazza della Scala teret Leonardo da Vinci szobra díszíti. 1872-ben alkotta meg Pietro Magni, olasz szobrász. A talapzatának négy sarkában Leonardo legkiválóbb milánói tanítványainak szobrai állnak: Cesare da Sesto, Andrea Salaino, Giovanni Boltraffioés Marco d’Oggiono. A Scala a világ leghíresebb operaháza (l. a képen). Fellépett itt Caruso és Maria Callas és napjaink világhírű operaénekesei is rendszeresen megfordulnak a 3600 férőhelyes színházban. Csatlakozik hozzá az Opera Múzuma, zeneszerzők és előadók emléktárgyaival. Az Igazságügyi Palota építészeti szempontból műremek Milánóban. Ezen a téren található a városháza épülete, a késő reneszánsz Palazzo Marino is. Tomaso Marino genovai kereskedő építtette a XVI. század közepén a tér délkeleti oldalán. A San Fedele-templom– A Palazzo Marino mögött, a Piazza San Fedelén áll – sajnos ezt nem láttuk.
Tömegközlekedés: A városban 3 metróvonal, 19 villamos, 4 troli és 48 busz vonal biztosítja a gondtalan közlekedést. Az idegenforgalmi helyeken (reptér, szálloda, pályaudvar) ki volt téve ingyenes „Hello Milano” újság amiben részletes várostérkép volt, feltüntetve a nevezetesebb látnivalókat, egy másik oldalon pedig metró, villamos, és busz térkép volt található, és egyéb turisztikai információk. Mi 24 órán keresztül érvényes bérleteket vettünk, és érvényesítéstől 24 órán keresztül használhattuk. Villamossal nem utaztunk (pedig sokat láttunk), de metróztunk és buszoztunk is. A metróaluljárókban nem mindig volt könnyű tájékozódni.
A belváros egyik eldugott kis utcájában, a via Capuccinin, gyalogtávolságra a Duomo-tól (ill. közel a Palestro metrómegállóhoz) rejtőzködik egy kis kert. A kertben szökőkút, zöldellő fű és kavicsos út. Belestünk a zöld sövény mellett a kerítésen. Rózsaszín flamingók kíváncsi tekintetével találkoztunk pár méterre onnan, ahol évente millió ember fordul meg mit sem sejtve erről a rózsaszínben pompázó madárseregletről. Az egyik flamingó többször is meglengette méretes szárnyait, lehet, hogy üdvözlésnek szánta.
Castello Sforzesco: A Dómtól körülbelül 15 perc sétára, a belváros nyugati részében található a város egyik legjelentősebb építészeti alkotása, a Sforza család (Milánó reneszánsz mestereinek mecénásai) reneszánsz kastélya. Milánói hercegek rezidenciája volt. Vörös téglából épült a XIV. században védelmi célból. Igazi középkori lovagvár, amelyben számos múzeum található. Nagyon szép és impozáns épületkomplexum! A Castello előtt csodálatos árvácskamezőket alakítottak ki. A Sforza kastély egykori monumentális tégla erődjében található Michelangelo legutolsó alkotása, a Rondanini Pieta. (Sajnos csak zárásra értünk oda).
Fő látnivalók a környéken: • Garibaldi-szobor– a kastély előtti tér közepén emelkedik, Eduardo Ximenez készítette 1895-ben. • A Castello mögött kellemes felüdülést kínál a város legszebb, angol stílusú parkja, a Parco Sempione, a milánóiak egyik kedvenc helye (A másik park, a Giardini pubblici szintén szép). Itt nagyon sok embert láttunk, a hangulat amolyan margitsziges volt. Virágoztak a fák. A Parco Sempionét a Piazza del Duomóval a Via Dante köti össze. • A park túloldalát lezáró diadalívet, az Arco della Pace-t 1807-ben kezdték építeni Napóleon olasz hadjáratainak dicsőítésére, de mielőtt befejezték, a császárság elbukott. Így az 1838-ban elkészült diadalíven vágtató római quadrigán nem Napóleon, hanem a Béke alakja áll. (A képen a Castello egyik belső udvarán állunk)
A vasútállomáshoz (Centrale) közel található a Pirelli ház, egy sokemeletes, vasaló formájú üvegépület. A Cenraléhoz nagyon közel volt a szállásunk, a Hotel Monopoleben. Reggelit kaptunk, svédasztal volt. Mielőtt vonatra szálltunk, kis sárga automatáknál érvényesíteni kellett a jegyet. Jegyautomatájuk rengeteg van, mindenki azt használja.
Közel volt hozzánk a San Agustino (Szt. Ágoston) Templom, 27-én reggel oda mentünk szentmisére.
A Cimitero Monumentaleban megtekintettük az utolsó vacsora életnagyságú szobrait, a tíz méter magas Bábel tornyát, a tékozló fiús történet megjelenítését, és még sok egyebet is. A Cimitero Monumentale nem a hagyományos értelemben vett temető. A parcellák elfogytak, temetkezni már csak a meglévő kriptákba lehet. Az itt lévő családok nevei ismerősek lehetnek, híres költők, iparmágnások nyugszanak a szoborparkra hasonlító helyszínen.
A Cimitero Monumentale közelében találtunk egy Szt. Antal Templomot. Hétköznap délelőtt voltak benne imádkozók, és gyónási lehetőség is mindenkinek a rendelkezésére állt a ferences atyák jóvoltából. A templom egyik mellékoltáránál szép mozaikokat láttunk a bibliai Juditról és Eszterről, valamint Boldog Duns Scotusról. A templom előtt készült a kép, melyen Szt. Antal szobra látható, amint a halaknak prédikál (egy élő halacskát tényleg láttunk a vízben, de lehet, hogy több is volt).
Basilica San Simpliciano (Piazza Crociate) A hagyományok szerint a bazilikát Szent Ambrus alapította a IV. században egy római temető területén. Névadóját, aki Szent Ambrust Milánó püspökeinek sorában felváltotta, és aki kibővítette a bazilikát, itt is temették el. A XII. században átépítették román stílusban, akkor épült fel harangtornya is, amelyet később aztán visszabontottak, mert zavarta a Castello Sforzesco ágyúinak lőtávolságát. A bazilikát 1789-ig a bencések birtokolták. A háromhajós templom legértékesebb kincse egy 1515-ben készült Bergognone-freskó az apszisban. A márványoltár valószínűleg az 5-6. században készült. Az oldalkápolnák díszítése változó: reneszánsztól barokkig, rokokótól neoklasszikusig. A templom értékes freskóit Alessandro Varotari, Aurelio Luini, Ambrogio da Fossano valamint Camilo Procaccini festették. A templom méretei lenyűgözőek, érdemes volt megvárnunk, amíg 15 órakor végre kinyitották.
A Pizza S.Marcon található Szt. Márk templom XIII. századi. A hagyományok szerint köszönetképpen építették meg, miután a velencei seregek segítettek visszaverni II. Frigyes német-római császár hadait a XII. században. Első írásos említése 1254-ből származik, amikor az ágostonos szerzetesek megbízták Lanfrano di Settalát a templom építésével. A XV. században megszüntették a templom melletti temetőt, majd a jobb oldali szárnyhoz, a XVI. és XIX. század között nemesi családok kilenc kápolnát építettek, temetkezési célra. A XVIII. században a templom belsejét barokk stílusban teljesen átalakították, majd a homlokzatát is. Ekkor vált a dóm után Milánó második legnagyobb templomává. 1871-ben helyreállították az eredeti, lombardiai gótikus stílusú homlokzatot. Az 1770-es évek elején a templomhoz tartozó kolostorban lakott Mozart. 1874. május 22-én, Manzoni halálának első évforduláján itt hangzott el először Verdi Requiemje, melyet a zeneszerző a nagy milánói költő emlékére írt. A templom latinkereszt alaprajzú. Hossza 96 méter. A téglából épült homlokzatot 14. századi kőfaragásokkal díszített. A kapuzat fölötti falfülkékben Szent Ambrus, Szent Márk és Szent Ágoston 14. században készült szobrai állnak. A háromhajós templombelső barokk díszítésű.
A Sant’Ambrogio-bazilika Milánó egyik legrégebbi temploma. Szt. Ambrus, a város püspöke építtette 379 és 387 között, hogy elhelyezze benne Szent Gervasius és Szent Protasius vértanúk ereklyéit. A IX-X. században itt temették el Pipin (810), Bernárd (818), II. Lajos (879) és Lothár (950) királyokat. 1098 és 1128 között átépítették és felépítették második harangtornyát. Kétoldalt két harangtorony látható, jobbra az egyszerű Szerzetesek tornya, amely a IX. századból származik; balra pedig a magasabb (43,6 m) kanonok tornya, amelyet a XII. században építettek. A főhajóban, a bal oldali utolsó előtti oszlop előtt áll a gyönyörű, XI. századi szószék. Domborműve az Utolsó vacsorát ábrázolja és a közepén látható Sas és János evangélista eredete a 11. század elejére tehető. A szószék alatti szarkofág a 4. századból származik. A bal oldalhajóban egy kivezető oldalajtó mellett jobbra található Pipin itáliai király (Nagy Károly fia) szarkofágjának fedele (kerestük, de nem találtuk, kérésünkre megmutatták) A szentélyben 9 m magas, XI. századi vörösporfír oszlopokon álló baldachin emelkedik az oltár fölé. Négy oldalát domborművek díszítik. Az oltár Vuolvinius remekműve 835-ből és II. Angilbert érsek adományozta a templomnak. A boltozatot 11. század végi bizánci stílusú mozaik díszíti. A Megváltó látható rajta Szent Gervasius és Szent Protasius között. Az oldalsó jelenetek Szent Ambrus látomásait ábrázolják. A kripta a szentélyből közelíthető meg. A XII-XIII. században épült, itt őrzik egy 1897-ben készült ezüst-hegyikristály urnában Szent Ambrus ereklyéit.
A bazilikában található egyik freskóhoz tartozó történet: Szt. Ambrus többször szembekerült a Theodosius császárral. Amikor Tesszalonikában meggyilkoltak egy gót parancsnokot, bosszújaként Theodosius hétezer embert gyilkoltatott meg. Amikor e hír megérkezett Milánóba, a püspök kiközösítette a császárt, és fölszólította, hogy nyilvánosan tartson bűnbánatot. Theodosius azonban nem törődve a fölszólítással, megjelent a templomban, hogy részt vegyen a misén. Ambrus elébe ment az előcsarnokba, és megtagadta tőle a belépés jogát, mondván: ,,Úgy látszik, császár, gyilkosságod szörnyűségét most sem ismered be, mert magas állásod meggátol a belátásban… Merészelnéd imára kulcsolni a kezedet, amikor emberi vér csöpög róla? Menj csak, és vesd alá magadat a kiközösítésnek!” Amikor a császár azzal védekezett, hogy Dávid is vétkezett, a püspök így felelt neki: ,,Ha már a bűnös királyt utánoztad, kövesd a bűnbánó Dávidot is!” A császár sírt dühében, és bosszúsan elment. 390 karácsonyán azonban a hatalmas császár vezeklő ruhában jelent meg a templomban, s kérte a püspöktől a bocsánatot és az Egyházba való visszafogadást.
Basilica di San Lorenzo Alaprajza sokszögű; a kora keresztény centrális építmények nagyszerű példája. Egy római szentély helyén épült a IV. század közepén mint ariánus bazilika és csak Szent Ambrus püspöksége alatt vált katolikus templommá. 1572-ben beomlott kupolája. Ekkor Borromeo Szent Károly megbízást adott Martino Bassi építésznek a teljes restaurálásra. Bassi a templom román kori stílusjegyeit változtatás nélkül megőrizte. A bejárat előtt álló szobor I. Constantinus császár római szobrának másolata, s a császár 313. évi milánói ediktumának emlékére készült. A bazilika előtti teret egy 16 korinthoszi oszlopból álló oszlopsor díszíti. Ez Milánó legteljesebb épségben megmaradt római kori emléke. A templombelsőt széles, kétemeletes árkádfolyosó fogja körül. A belső tér díszítőelemei közül figyelemre méltó a barokk főoltár, amely a bejárattal szemben helyezkedik el (A templomnak, különleges alakja miatt, nincs külön szentélye, apszisa.). A Sant’Ippolito-kápolna az oltár mögött csatlakozik a bazilikához. A 4. században épült. A San Sisto-kápolna az oltártól balra nyílik. A Sant’Aquilino-kápolnába egy kétapszisú, négyzet alapú átriumon keresztül lehet bejutni (nekünk sajnos nem sikerült, mert már zárták a templomot).. Belsejét 4. századi mozaikrészletek díszítik. Ez volt a templom keresztelőkápolnája. Egy ezüst síremlék Szent Aquilinus földi maradványait tartalmazza.
A Szt. Lőrinc templomból kijőve és balra tartva egy remek fagyizóba botlottunk. Ahogy ajánlották itthon, olyan helyen kell fagyizni, ahol kerek, fedeles edényekben tartják a fagyit. Ott ilyen edények voltak. A kiszolgálás gyors és kedves volt, még kóstolót is kaptunk, hogy könnybben tudjunk dönteni, de még így is nehéz volt a választás. A legnagyobb sikert az eperfagyi aratta. Érdekes, hogy nagyon kis átmérőjű tölcsérekre rakják-kenik a fagyit, attól féltünk, hogy leesik, de nem 🙂
Elmentünk szavazni is! Előre bejelentkeztünk.